Forrás: HVG

A Közel-Kelet atomfegyvermentes övezetté tételét javasolta hétfőn Londonban a szaúdi külügyminiszter, aki – az izraeli atomütőerő kiépítésének engedélyezése miatt – közvetve a nyugatot tette felelőssé az Iránnal kialakult atomvitáért.

Szaúd el-Fejszál – aki éppen aznap érkezett a brit fővárosba, amikor ott az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagországainak és Németországnak a képviselői kezdtek egyeztetést az iráni atomprogram felújításának lehetséges diplomáciai következményeiről – a BBC tévének azt mondta: Rijád azért támogatja a Közel-Kelet atommentessé tételét, mert a nukleáris fegyverek felhalmozásából „semmi jó nem származhat”.

Nem biztonság, fenyegetés

Arra a kérdésre, hogy ha Irán szert tesz atomfegyverre, Szaúd-Arábia csatlakozna-e a nukleáris fegyverkezési versenyhez, a miniszter azt mondta: „egyáltalán nem”, mivel a szaúdi kormány „nem hisz” ebben az eszközben.

Az atomfegyver nem biztonságot ad, hanem fenyegetést jelent – tette hozzá. Szaúd el-Fejszál szerint az egész térség „most annak a káros hatásait szenvedi”, hogy Izraelnek lehetővé tették nukleáris ütőereje kiépítését, és ezért most más országok is erre törekszenek.

Akár a szaúdiakat is eltalálhatja

A szaúdi külügyminiszter szerint a rijádi vezetés ugyanakkor reméli, hogy Irán „ellenáll ennek a kísértésnek … mert hiszen hol is tudná bevetni ezt a fegyvert”. Ha Izraelre mér csapást, akkor a palesztinokat is megöli, ha azonban elvéti a célzást, akkor Szaúd-Arábiát vagy Jordániát találhatja el – mondta a politikus.

A hétfői londoni találkozón, amelyen a brit kormány meghívására az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Oroszország és Németország – a Biztonsági Tanács, illetve az Iránnal tárgyaló EU-trojka – képviselői vesznek részt, előzetes kommentárok szerint arra fogják kérni az ügyben illetékes Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy utalja az általa korábban lepecsételt iráni urániumdúsító berendezések újbóli megnyitásának ügyét a BT elé.

Jack Straw brit külügyminiszter egy múlt heti nyilatkozatában azt mondta: „erősen yanítható”, hogy Irán célja atomfegyver beszerzése.

MTI

Comments are closed.