A hírcsatorna szombaton félre fordította Ahmadinezsád elnök nyilatkozatát

Az osztrák állam visszaad az örökösöknek 5 értékes Klimt-festményt, amelyeket több mint hat éve perel vissza Ferdinand Bloch-Bauer egykori osztrák iparmágnás családja.

Venus bukása után Serena Williams csak botladozott az Australian Open első napján, míg a Sydneyben győztes Henin-Hardenne sima győzelemmel rajtolt. A férfiaknál nincs már versenyben Carlos Moyá és Tim Henman, de ma már ez nem számít akkora meglepetésnek.

Az Uránia mozi kialakult hagyományaihoz hűen ebben az évben is ingyenes „éjszakai mozizással” kívánja megünnepelni a Magyar Kultúra Napját.

A képeket még a nácik „sajátították ki”

Az amerikai klasszis csak három szettben tudta legyőzni a remek napot kifogó kínai Na Lit (Na Li)

Egy londoni agyvérzés-specialista szerint a szemmozgás nem „drámaian áttörő jelentőségű” esemény

Ehud Olmert lesz a Kadima ügyvezető elnöke, amíg Ariel Saron miniszterelnök állapota válságos marad. Az izraeli minisztereelnök által alapított pártot Olmert vezeti a március 28-i parlamenti választásokon.

Dr. Bozóki András kulturális miniszter Jaipal Reddy indiai kulturális miniszterrel közösen Újdelhiben január 15-én ünnepélyesen megnyitotta a Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ által szervezett Magyar Kulturális Fesztivált.

Két hónapos Magyar Kulturális Fesztivál nyílik Indiában Időpont: 2006-01-16 12:31:08

Ariel Saron, az agyvérzéses izraeli miniszterelnök hétfőn néhány másodpercre kinyitotta a szemét, közölték nevük elhallgatását kérő orvosok a Hadassza kórházból, de maga az intézmény hivatalosan nem erősítette meg a hírt.

A Martin Luther Kingre emlékező műsor karmestere Pál Tamás

EHUD OLMERT A KADIMA PáRT üGYVEZETőJE

Első ízben nyitotta ki a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök január 4-i agyvérzése óta – írja a Jediot Aronot című izraeli lap internetes oldala. Az AP által közölt hírt nem erősítették meg Saron tanácsadói, hivatalos kórházi forrásokat egyelőre nem sikerült megszólaltatnia az amerikai hírügynökségnek.

Egyes közvélemény-kutatások szerint a márciusi választásokon még mindig a Saron által alapított Kadima a befutó

A madárinfluenza gyanújával vizsgáltak hétfőn kórházban egy kelet-jeruzsálemi baromfitartót, miután a férfi több csirkéje egyelőre ismeretlen okból elhullott az utóbbi időben. Ron Krumer, a jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője elmondta, hogy a férfi a madárinfluenza tüneteivel jelentkezett náluk vasárnap este. Elkülönítették, és előreláthatólag hétfőn készen lesznek a vizsgálati eredmények.

Abbasz a palesztin kampány akadályairól tárgyalt Rice külügyminiszterrel

Agyvérzése óta először, hétfőn kinyitotta a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök – jelentette a hadsereg rádiója, a kormányfőhöz közel álló, de meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

Agyvérzése óta először, hétfőn kinyitotta a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök – jelentette a hadsereg rádiója, a kormányfőhöz közel álló, de meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

Az izraeli kormányfő már nincs mesterséges kómában, de még alszik