Első ízben nyitotta ki a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök január 4-i agyvérzése óta – írja a Jediot Aronot című izraeli lap internetes oldala. Az AP által közölt hírt nem erősítették meg Saron tanácsadói, hivatalos kórházi forrásokat egyelőre nem sikerült megszólaltatnia az amerikai hírügynökségnek.
Saron kórházi ágyán kinyitotta a szemét. Bár a hétfőn reggel a Jediot Aronot című izraeli lap internetes oldala által közölt hírt nem kommentálták hivatalos kórházi források, a néhány perces, pupillafunkciók nélküli életjel valóságos hírlavinát indított útjára.
A FranceInfo értesülése szerint Saron mindössze néhány percig tartotta nyitva a szemét. Saron agyvérzése óta kómában van, s orvosi szakértők szerint a beteg agyműködése már nem állhat helyre teljes egészében: fontos funkciók ellátása károsodhatott.
Csak reflex, a pupillák nem követnek semmit – jelentette ki egy név nélkül nyilatkozó ápoló. A Reuters hozzáteszi: bár a kórház részéről hivatalosan nem voltak hajlandóak kommentálni az első jelentéseket, családtagok arról adtak hírt, hogy Saron képes kinyitni a szemét. Hasonló értesüléseket közölt az YNetnews is. Ám, miközben e hírportál internetes oldala is azt részletezte, hogy a kóma után nyitotta ki a szemét Saron, orvosszakértők hangsúlyozzák, hogy a pupillareflex nélküli szemnyitogatás nem zárja ki a kómás állapotot.
A politikus elnöki posztját az általa alapított, a küszöbön álló választásokon esélyesnek tűnő Kadima párt élén most ugyanaz az Ehud Olmert tölti be, aki ideiglenesen Saron miniszterelnöki posztját is átvette.
AP, Reuters

