
Jövő hét szerdára napolta el a Pesti Központi Kerületi Bíróság az elsőfokú, nem jogerős ítélet kihirdetését abban a perben, amelyet az Óvás! Egyesület indított a VII. kerületi önkormányzat ellen egy, a pesti zsidónegyedet érintő ingatlaneladási ügyben.

A BSE-ESMA hazai pályán sima vereséget szenvedett a jóval esélyesebb izraeli Ramat Hasharontól a női kosárlabda Európa Kupa legjobb 32 csapata között.

A Debreceni Vadkakasok férfikosárlabda-csapata küzdelmes mérkőzésen – remek hajrával – tíz ponttal nyert a ciprusi Nicosia együttese ellen a Páneurópai Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Hazai pályán kapott ki a BSE női kosárlabdacsapata.

Halálra késelt egy palesztin egy izraeli katonát csütörtökön a Jeruzsálem és az észak-ciszjordániai Rámalláh közötti kalandíjai ellenőrzőpontnál – jelentette az izraeli katonai rádió.

Az iráni elnök újabb zsidóellenes kirohanást tett, alig néhány héttel azután, hogy világszerte felháborodást keltett, amikor kijelentette: Izraelt le kell törölni a térképekről. Most lényegében ugyanezt ismételte meg. Európában elsőként Németországban válaszoltak, és az új berlini diplomácia arra figyelmeztette Iránt: hagyjon fel az ilyen próbálkozásokkal.
December 25-én köszönt be Chanuka, a fény ünnepe. Új sorozatunkban néhány ötlettel, programmal szeretnénk segíteni a felkészülést a nyolc napos ünnepre.

Az ENSZ szerint a palesztin területek lakosságának kétharmada él a szegénységi küszöb alatt, harmaduk munkanélküli

Hanti-Manszijszkban, a sakk Világkupa negyeddöntőjébe három orosz, egy-egy ukrán, francia, örmény, izraeli és belga nagymester jutott. A viadal legfiatalabb résztvevője, a 15 éves norvég Magnus Carlsen azonnali nyerést hagyott ki a rapid rájátszásban a rutinos orosz Jevgenyij Barejev ellen. A francia derbin a világranglista kilencedik Etienne Bacrot győzött. Megszenvedett a továbbjutásért az izraeli Borisz Gelfand, nagy meglepetés, hogy a viadal előtt csak a 38.

Az iráni államfő kétségbe vonta, hogy megtörtént a holokauszt, és azt javasolta egy csütörtöki nyilatkozatában, hogy „költöztessék át Izraelt Európába”. Izrael és az Egyesült Államok kormánya élesen elítélte Mahmúd Ahmadinezsád nyilatkozatát.

Izraeli rakétatámadásban meghalt két feltételezett palesztin terrorista a Gázai övezetben. A két áldozat az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezethez tartozott.

Az iráni államfő kijelentéseire reagálva Izrael és az Egyesült Államok is ébresztőt fújt a világnak

Az iráni államfő kétségbe vonta, hogy megtörtént a holokauszt, és azt javasolta egy csütörtöki nyilatkozatában, hogy „költöztessék át Izraelt Európába”. Izrael és az Egyesült Államok kormánya élesen elítélte Mahmúd Ahmadinezsád nyilatkozatát.

Izraeli rakétatámadásban meghalt két feltételezett palesztin terrorista a Gázai övezetben. A két áldozat az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezethez tartozott.

Egyre többen menekülnek az eddig kormányzó Likud Párt süllyedő hajójáról Izraelben. Tegnap egy további miniszter, Cahi Hanegbi jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról és pártbeli funkcióiról (Saron kilépése óta ő volt a Likud ideiglenes elnöke) és egyszerű tagként csatlakozik Saron új párjához, a Kadimához..

Egymillió dollárért akarják eladni II. János Pál szülőházát Időpont: 2005-12-08 16:43:59

A palesztin támadó egy észak-ciszjordániai ellenőrzőpontnál ölte meg a katonát

Az 1845-ben épült dél-lengyelországi ház egymillió dollárért várja új gazdáját

Eladó a néhai II. János Pál pápa dél-lengyelországi Wadowicében álló szülőháza. Az épületet a krakkói püspökség akarja megvenni, de túl magasnak tartja az egymillió dolláros (215 millió forint) árat.