Forrás: Népszava

Egyre többen menekülnek az eddig kormányzó Likud Párt süllyedő hajójáról Izraelben. Tegnap egy további miniszter, Cahi Hanegbi jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról és pártbeli funkcióiról (Saron kilépése óta ő volt a Likud ideiglenes elnöke) és egyszerű tagként csatlakozik Saron új párjához, a Kadimához..

A Likud vezetése nem csak a távozóktól, hanem a Likudban maradó Saron-hívektől is tart: a feltételezések szerint ezek belülről akarják befolyásolni a Likud előválasztásait, még pedig Szilvan Salom külügyminiszter javára és a többi öt jelölt hátrányára. A Likud egyik, a Jediot Ahronot című lap által idézett vezetője, így vázolta a helyzetet: „Egyrészt a Likudból való tömeges távozás meggátolásában vagyunk érdekeltek, másrészt azonban meg kell akadályoznunk, hogy Saron emberei szándékosan a pártban maradjanak, abból a célból, hogy belülről roppantsák össze. El kell távolítanunk a trójai falovakat”.

Hanegbi távozásának fejleményeihez tartozik, hogy a rendőrség épp egy nappal korábban tette közzé, hogy Hanegbi ellen vádiratot nyújtanak be korrupciós ügyletek gyanúja miatt. Hanegbi állítása szerint ugyan nincs összefüggés a vádirat benyújtása és a Likudból való távozása között, de néhány Likud vezető máris azzal vádolja a Kadima pártot, hogy korrupció-gyanús egyének gyűjtőpártja lett. Annál is inkább, mert a miniszterelnök fiát, Omri Saront önvallomása alapján már elítélték korrupciós ügyletei miatt (habár büntetését még nem szabták ki). Politikai síkon is élesedik a harc a Kadima és a Likud, személyesen pedig Saron és Saul Mofaz védelmi miniszter között, aki nemrégen még Saron közeli harcostársa volt. A védelmi miniszter demagógiával vádolta meg Saront, aki Mofaz állítása szerint olyan fényben akarja beállítani miniszterét, mintha a biztonsági költségvetést a szegényebb rétegek megsegítésének kárára akarná növelni.

A tagtoborzás első három napjában tízezer ember jelentette be csatlakozását a Kadimához. A tömeges átpárolás arra készteti a Likud-vezetést, hogy minél későbbre halassza a választások időpontját, hogy több ideje legyen rendezni sorait. Ennek érdekében a Likud-vezetők még a Munkapárt új elnökét, Amir Perecet is megpróbálták megkörnyékezni: felkínálták Perecnek, hogy támogatni fogják miniszterelnöki kinevezését, ha kötelezettséget vállal, hogy a – jövő év novemberéig elhalasztandó – választásokig nem kezdeményez messzemenő politikai lépéseket. Perec azonban egyértelműen elutasította az ajánlatot.

Közben a hétfői öngyilkos robbantásért felelős Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet három újabb tagját vette őrizetbe a Palesztin Hatóság és egy negyediket az izraeli hadsereg – közölték biztonsági források szerdán. Két másik szélsőséges palesztin csoport, a Népi Ellenállás Bizottságai és az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai egy szerdán kiadott közös közleményben azzal fenyegetőzött, hogy felmondja a februárban kötött izraeli-palesztin tűzszünetet, ha Mahmúd Abbász palesztin elnök nem hagy fel az őrizetbe vételekkel.

Az éles belpolitikai harcok ellenére, az összes izraeli párt képviselője tegnap egységesen jóváhagyta az „élet megrövidítésének feltételeit” tartalmazó törvényt, vagyis bizonyos feltételek mellett az euthanáziát. A hat évig tartó alapos előkészítő munka után jóváhagyott törvény szerint teljesíteni lehet egy menthetetlen beteg kérését, hogy ne hosszabíták meg az életét mesterséges eszközökkel – feltéve, hogy kérését teljes szellemi épségben teszi meg és hogy az orvosok véleménye szerint legfeljebb fél évi élete maradt hátra.

Népszava online

Comments are closed.