Forrás: Népszava

Jövő hét szerdára napolta el a Pesti Központi Kerületi Bíróság az elsőfokú, nem jogerős ítélet kihirdetését abban a perben, amelyet az Óvás! Egyesület indított a VII. kerületi önkormányzat ellen egy, a pesti zsidónegyedet érintő ingatlaneladási ügyben. Marinov Péter, a műemléki védettségű és az Andrássy úti világörökségi terület védőzónájának számító zsidónegyed érdekében fellépő Óvás! elnöke lapunknak elmondta: márciusban az önkormányzat a Csányi utca és a Kisdiófa utca több épületének eladására írt ki nyilvános pályázatot. Az Egyesület erről kívánt információkhoz jutni, mert – úgy vélik – közérdek, hogy a műemléki védettségű területen mi történik, s álláspontjuk szerint közérdekű adatnak vagy közérdekből nyilvános adatnak számít, hogy a városrész milyen feltételek mellett mire ad lehetőséget az új tulajdonosoknak. Hozzátette: végül a pályázat eredménytelenül zárult, ám sem a pályáztatás idején, sem azután nem kaptak információkat az önkormányzattól. Marinov szerint önkormányzati vagyon esetében még az üzleti titokra sem hivatkozhat Erzsébetváros, az önkormányzat köteles kiadni a kért információkat. Érdeklődésünkre a VII. kerületi önkormányzat jegyzője annyit üzent: folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak.

L.T.

Comments are closed.