Az amerikai Thomas Schellingnek és a németországi születésű izraeli tudósnak, Robert Aumannak itélték oda az ide közgazdasági Nobel emlék-díjat. A két kitüntetett a legrangosabbnak számító tudományos elismerést – amely egyébként 10 millió svéd koronával jár együtt – játékelméleti kutatásaival érdemelte ki. A hivatalos méltatás szerint ezek az elméleti kutatások nem csak a kereskedelmi, üzleti konfliktusok megoldásában segíthetnek, hanem még a háborúk elkerülésében is.
Washingtoni interjú a miniszterelnökkel
Gyurcsány: Tartós érték a jó viszony Washingtonnal
A Regionális Partnerség külügyminisztereinek munkavacsorájával kezdődött meg tegnap az első Nyugat-Balkán konferencia Budapesten. A tanácskozás megszervezéséről 2005 januárjában állapodtak meg a Regionális Partnerség tagállamai. A nyugat-balkáni résztvevők között Szerbia és Montenegró, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia diplomáciájának vezetője vesz részt a keddi találkozón.
Vasárnap véget ért a miskolci CineFest 2005 – 2. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja. Az egy héten át tartó rendezvényen összesen 83 alkotás vett részt a versenyben. Az alkotások a világ 31 országából érkeztek. Számos alkotó el is látogatott a fesztiválra, vendégek érkeztek többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Ausztráliából, Egyiptomból, Iránból, Németországból és Hollandiából.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség három, külföldiek által elkövetett budapesti fegyveres bankrablás ügyében. A nyomozók szerint tavaly ősszel három ilyen bűncselekményt is egy szíriai-izraeli páros követett el. A rendőrség az Ágoston utcai, a Balassi Bálint utcai és a Ráday utcai bankrablást tudta rábizonyítani a két külföldire. A két 30 év körüli férfi először 2004. augusztus 30-án reggel támadta meg a III. kerületi, Ágoston utcai pénzintézetet.

