Forrás: Népszava

Vasárnap véget ért a miskolci CineFest 2005 – 2. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja. Az egy héten át tartó rendezvényen összesen 83 alkotás vett részt a versenyben. Az alkotások a világ 31 országából érkeztek. Számos alkotó el is látogatott a fesztiválra, vendégek érkeztek többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Ausztráliából, Egyiptomból, Iránból, Németországból és Hollandiából. A rendezvény sikerét mutatja, hogy az idei filmfesztivált még a tavalyi, szintén elismerést kivívó találkozónál is többen, összesen közel hétezren látogatták. A nemzetközi zsűri fesztivál fődíja mellett öt kategóriában értékelte a legjobbnak tartott alkotásokat: Emellett több különdíjat, oklevelet is kiosztottak az alkotóknak. A fesztivál fődíját Ilena Stanculescu (Románia): A híd című dokumentumfilmje nyerte. A nagyjátékfilm szekció díját Philip Haucke (Németország) kapta Fehér csend című filmjéért. A legjobb animációs film díját M. Tóth Géza (Magyarország) nyerte a 8 perces Maestroval. (Népszava)

Zorán a Művészetek Palotájában

A tavaszi, teltházas Budapest Sportaréna koncert után, Zorán ismét színpadra áll zenészeivel: október 21-én 19:30 órakor lépnek fel a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Hangversenyteremben. Az akusztikus hangzásra épülő, meghitt hangulatú koncerten a művészt ismét Horváth Kornél, Sipeki Zoltán, Lattmann Béla, Orosz Zoltán, Gyenge Lajos, Kovács Péter, Óvári Éva, valamint Kabelács Rita kíséri. Az előadás rendhagyó, hiszen olyan dalok csendülnek fel a Nemzeti Hangversenyterem falai közt, amit eddig még nem hallhatott a nagyközönség. Többek között talán ennek is köszönhető az, hogy a koncert előtt egy hónappal már nem lehetett jegyet kapni, Zorán ismét teltházas közönségnek mutatja be legújabb dalait. (Népszava)

A porcelánbaba is Golden Globe-ra pályázik

A Sorstalanság mellett egy másik magyar film, Gárdos Péter A porcelánbaba című alkotása is pályázik a Golden Globe-díjra. A porcelánbabát hivatalos vetítés keretében látták a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének (HFPA) tagjai Los Angelesben, a filmet megtekintette Mahfouz Doss, a HFPA soros alelnöke is. A 36. Magyar Filmszemle különdíjas alkotását a következő hetekben a Laemmle-mozihálózat jóvoltából a Los Angeles-i nagyközönség is láthatja majd. A Golden Globe-ra a filmek producerei vagy az alkotások amerikai forgalmazói nevezik a filmeket. A jelölt filmek és alkotók listáját december 13-án hozzák nyilvánosságra, a díjakat 2006. január 16-án adják át. (MTI)

Díjak a Csodálatos Júliának

A legjobb színésznő díját Annette Bening nyerte el Szabó István Csodálatos Júlia című filmjében nyújtott alakításáért a Bordeaux-i filmfesztiválon; az alkotás a közönségdíjat is megkapta. A címszereplő, Annette Bening alakítását Arany Hullám díjjal ismerte el a Marisa Berenson elnökölte zsűri. Magyar filmkészítőnek jutott elismerés Prágában: A Rózsa énekei Arany Menóra díjat nyert a Kilenc kapu fesztiválon. (MTI)

Comments are closed.