A Regionális Partnerség külügyminisztereinek munkavacsorájával kezdődött meg tegnap az első Nyugat-Balkán konferencia Budapesten. A tanácskozás megszervezéséről 2005 januárjában állapodtak meg a Regionális Partnerség tagállamai. A nyugat-balkáni résztvevők között Szerbia és Montenegró, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia diplomáciájának vezetője vesz részt a keddi találkozón. A konferencia a Regionális Partnerség és a Nyugat-Balkán államainak együttműködési lehetőségeit tekinti át. (Népszava)
Új nem állandó tagok a BT-ben
Az ENSZ-közgyűlés tegnap szavazott a Biztonsági Tanács öt nem állandó tagjának megújításáról. Január elsejével lejár Algéria, Benin, Brazília, a Fülöp-szigetek és Románia két évre szóló mandátuma, s helyükre minden régióból új tagokat jelöltek. Nicaragua és Peru vetélkedett Brazília megüresedő helyéért, Ghana és a Kongói Köztársaság ellenfelek nélkül indult a két afrikai posztért, Szlovákiát jelölte a kelet-európai régió, s Katar váltja fel a Fülöp-szigeteket. A BT-nek az öt állandó tag mellett tíz nem állandó tagja van. Idén januárban került be a testületbe Argentína, Dánia, Görögország, Japán és Tanzánia. Új állandó tagok felvétele egyelőre lekerült a napirendről. (Népszava)
Jimmy Carter megfigyelő Libériában
Tisztességes, nyitott, sikeres választásokra számít Jimmy Carter volt amerikai elnök, aki megfigyelőként követi nyomon a mai libériai voksolást. A 39. elnök szervezete, a Carter Központ tizenöt éve követi nyomon a libériai helyzetet, s Carter elnök nagy szerepet játszott a polgárháborút lezáró nemzetközi békerőfeszítésekben. 22 jelölt küzd a libériai elnöki posztért, s több mint hétszázan indultak a kétkamarás törvényhozás helyeiért. Az ENSZ békefenntartó missziója több mint 30 millió dollárt költött a libériai választások megszervezésére. (Népszava)
Készülnek a közös kormányülésre
A jövő hétre tervezett román-magyar közös kormányülés korántsem formális esemény lesz, az ott születő döntések nagyon is konkrét, hiteles „történetekben” realizálható együttműködést jelentenek majd – mondta hétfőn Bukarestben Baráth Etele, az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. A politikus az október 20-án és 21-én rendezendő közös kormányülés néhány fontos kérdésében folytatott egyeztető tárgyalásokat Bukarestben Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével, a román integrációs ügyek miniszterével, a pénzügyminiszterrel és Borbély László középítkezési és területrendezési megbízott miniszterrel. (MTI)
Al-Kaida bázis a Sínai-félszigeten
Az izraeli katonai hírszerzés szerint bázist létesített az egyiptomi Sínai-félszigeten az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, de ezt Kairóban tagadják. Hétfői izraeli sajtójelentések szerint Aharon Zeévi-Farkas tábornok, a katonai hírszerzés főnöke arról tájékoztatta vasárnap a jeruzsálemi kormányt, hogy az egyiptomi hatóságok is tudnak a Sínai-félszigeten lévő al-Kaida-telephelyről és fáradoznak is a terrorsejt szétverésén. Kairóban az egyiptomi biztonsági szolgálatok egy névtelenséget kérő forrása cáfolta a hírt. (MTI)
Börtöntelepre kerül az olajmágnás
Útnak indították egy börtöntelepre Mihail Hodorkovszkij orosz olajmágnást és vele együtt jogerősen nyolc évre ítélt üzlettársát, Platon Lebegyevet – erősítette meg az orosz büntetésvégrehajtási felügyelet. Hodorkovszkijt és Lebegyevet hétfőn fegyveres kísérettel útnak indították büntetésük letöltésének színhelyére. Tíz napon belül meg kell érkezniük, s akkor kiderül, hogy ugyanazon, vagy más-más börtöntelepen helyezik-e el őket. Hodorkovszkij és Lebegyev egy-egy általuk megjelölt hozzátartozóját értesíteni fogják. Megfigyelők szerint a Kreml Hodorkovszkij politikai ambícióit torolta meg elítélésével. (MTI)
Marokkó megkezdte a deportálásokat
Marokkó megkezdte a potenciális illegális bevándorlók deportálását. Hétfőn 140 szenegálit szállítottak a marokkói királyi légitársaság gépén az észak-marokkói Oujdából Dakarba, s egy második járat indítását is tervezték. A marokkói kormány kilátásba helyezte, hogy a következő napokban mintegy hatszáz mali állampolgárt toloncolnak vissza hazájukba. Rabat így próbálja megelőznia a további rohamokat Ceuta és Melilla spanyol enklávék határán. Afrikaiak százai próbáltak a két terület határán felhúzott védőkerítéseken áttörve bejutni spanyol területre, s így az Európai Unióba. (Népszava)

