Forrás: NOL

Tudósítónktól, 2005. október 11. 00:00

Idegenforgalmi és kulturális centrumot alakít ki a tokaji zsinagógából, valamint a környékén álló és majdan felépülő épületekből a város önkormányzata. Májer János polgármester érdeklődésünkre elmondta: a templomépületben egy hangversenyterem és egy konferenciaközpont kap helyet. Az épület tetőterében pedig a helyi zsidóság társadalmi beilleszkedését bemutató állandó kiállítás nyílik majd. Az építkezés már elkezdődött egy elnyert PHARE Orpheus pályázat segítségével. A mintegy 400 millió forintos beruházásból 360 millió forint a pályázati támogatás, a többi önkormányzati önerő. A munka a tervek szerint jövő tavasszal fejeződik be.

A program második ütemében egy színházépületet emelnének a zsinagóga melletti területen a földből. Ennek csaknem egymilliárdos költségére ugyancsak megnyerte a pályázatot a tokaji önkormányzat, ám úgynevezett tartaléklistára kerültek. Ez azt jelenti, hogy a döntéshozók elfogadták ugyan a támogatási igényt, ám egyelőre nincs rá forrás. A harmadik ütemben pedig egy régi épület átalakítása után a művelődési házat költöztetnék át a sétálóutcából a zsinagóga mellé.

Ugyancsak a program részeként tizenhat turisztikai, idegenforgalmi szakembert képeznek ki a helyi kereskedelmi és idegenforgalmi középiskolában, akik nemcsak a város, hanem egész Tokaj-Hegyalja marketingmunkájában részt vesznek. Az oktatás befejeztével a szakembereket vállalkozóként alkalmazzák az intézménynél.

Comments are closed.