Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

A rendőrség a napokban az átirattal együtt megküldi az ügyészségnek a felvételt a Budaházy Györgyként hétfőn a Szabadság téren felszólaló férfiről – mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az MTI-nek szerdán.

Tiltakozók tízezrei töltötték meg Budapest utcáit kedden, a Szovjetunió elleni magyar felkelés évfordulóján – írta szerdán a The New York Times, úgy vélekedve, hogy az utcára vonulók nem annyira az 51 évvel ezelőtti felkelésről akartak megemlékezni, mint inkább Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben érzett haragjukat akarták szabadjára engedni.

Német szociáldemokrata politikus szólalt fel a budapesti ünnepi események ügyében az Európai Parlament strasbourgi ülésén.

Az UEFA Kupában is megkezdődnek a csoportküzdelmek

Háziőrizetes

Nem eurokonform

A balassagyarmati Palóc Múzeum pénztárosa telefonon értesítette kolléganőjét, hogy ki kell nyitni az emeleti termet. Ott volt néhány napig (október 11.-17. között) 17 tabló, vagyis a „Never Again 1945 – 1948” című kiállítás teljes anyaga. A múzeumban hideg volt, a lámpák zavaróan tükröződtek a tablókon, mintha egy bezárt gimnázium hatvan éve érettségizett osztályai lógtak volna feleslegesen valahol.

A rendőrség a napokban az átirattal együtt megküldi az ügyészségnek a felvételt a Budaházy Györgyként hétfőn a Szabadság téren felszólaló férfiről – mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Hozzátette: Budaházy György kényszerintézkedésének esetleges megváltoztatásáról a nyomozási bíró és nem a rendőrség jogosult dönteni.

A rendőrség a napokban az átirattal együtt megküldi az ügyészségnek a felvételt a Budaházy Györgyként hétfőn a Szabadság téren felszólaló férfiről – mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője szerdán.

Martin Schultz

Schultz felháborodott: nem nevezhetik „mocskos zsidónak” Gyurcsányt

Hölgyeim! Újra facér a filmsztár!

Forrás: Index Halle Berry zsidózós poént sütött el a Jay Leno Show-ban, ezért most magyarázkodnia kell. Az Oscar-díjas színésznő Jay Lenóval beszélgetett, miközben képeket mutogatott magáról, köztük egy viccesnek szánt […]

NOL * Népszabadság Online * 2007. október 24.

Az osztrák lapok fotókkal illusztrált, a történteket részletesen ismertető tudósításokban számoltak be szerdán az ötvenhatos megemlékezéseket kísérő budapesti erőszakos eseményekről.

Mégis masírozhatnak az egykori prágai zsidó negyedben a cseh újnácik: a prágai városi bíróság ugyanis megsemmisítette az önkormányzat azon döntését, amely betiltotta a november 10-ére tervezett és korábban engedélyezett felvonulásukat – közölték szerdán Prágában.

Ismeretlen tettesek felgyújtottak egy keresztény templomot Jeruzsálem központjában szerdán kora hajnalban, az épületben jelentékeny károk keletkeztek – közölte az izraeli rendőrség.

Le Soir

„A Trollpiac az a hely, ahol mindent megtalálsz. Még azt is, ami nem eladó” – jellemzi a rendező kedvenc helyszínét Francisco Ruiz Velasco, a látványtervekért felelős stáb tagja a Hellboy 2 hivatalos honlapján, ahol hosszú szünet után jelentek meg az új bejegyzések. Guillermo del Toro kérésére számtalan különös szerzettel népesült be ez a hely. A művészeti stáb teljesen szabad kezet kapott, és a legelborultabb figuraötletekkel álltak elő.

Az osztrák lapok fotókkal illusztrált, a történteket részletesen ismertető tudósításokban számoltak be szerdán az ötvenhatos megemlékezéseket kísérő budapesti erőszakos eseményekről.