Forrás: MA

Az osztrák lapok fotókkal illusztrált, a történteket részletesen ismertető tudósításokban számoltak be szerdán az ötvenhatos megemlékezéseket kísérő budapesti erőszakos eseményekről.

2007.10.24 10:57 MTI

A Die Presse konzervatív újság alcímében azt emelte ki, hogy a nemzeti ünnepet ismét jobboldali radikális huligánok kormányellenes, erőszakos tüntetései rázkódtatták meg.

Szemlátomást többé már nem lehet erőszak nélkül megemlékezni az 1956-os forradalomról Magyarországon – írta a lap tudósítója, aki megjegyezte, hogy a radikálisok hétfőn egyebek közt olyan jelszavakat is kiabáltak hangosbeszélőkön keresztül, amelyek „jobb, ha nem jelennek meg a Die Pressében”. Idézte Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökét, aki azt mondta a lapnak, hogy híveivel az egész magyar politikai elitet el akarják űzni.

A Der Standard liberális újság ugyancsak helyszíni tudósítást közölt a megmozdulásokról, aláhúzva, hogy az 51. évforduló teljes egészében az újabb erőszak jegyében telt el. A lap szerint a szélsőjobboldali tüntetők – mintegy ezer neonáci és jobboldali radikális – antiszemita jelszavakat hangoztattak, mielőtt nem messzire az Operától utcai csatát vívtak hétfő este a rendőrökkel. Részletesen leírva az események lefolyását, a tudósító megemlítette, hogy a tüntetők között a Magyar Gárdához tartozók is voltak, és végül késő este, a rendőrségi beavatkozás nyomán, a tömeg feloszlott.

A radikálisok újabb nekifutása, hogy megdöntsék a Gyurcsány-kormányt, ismét kudarcba fulladt – állapította meg a Der Standard, hozzáfűzve, hogy az egy évvel ezelőtti helyzethez képest a hangoskodók ma inkább csak elszigetelt jelenségnek tűnnek, hiszen még a Fidesz is elítélte a kihágásokat.

A Kurier független újság véleménye szerint még ha méretüket tekintve a tavaly őszi megmozdulások nem ismétlődtek is meg, a jobboldali tábor gyűlölködése és erőszakra való hajlama ezúttal is világosan látható volt. Jóllehet csupán a lakosság kis részét teszik ki, egyre agresszívabban lépnek fel a nyilvánosság előtt – írta az osztrák lap.

Comments are closed.