MNO
A venezuelai elnök meggyilkolását szorgalmazó tele-evangelista Pat Robertson műsorát minden reggel – és ismétlésben éjjel – közvetíti a Magyar ATV. Robertson, aki nem először javasolta emberek likvidálását, 1989-ben Magyarországon is járt, s találkozott Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete lelkészével. Németh szerint a Robertson nevével fémjelzett 700-as Klub az ATV egyik nagyon fontos keresztény műsora.
Veres János aljas rágalomnak minősítette azt a sajtóban megjelent hírt, amely szerint a Malév privatizációja kapcsán elvtelenül lobbizna az orosz ajánlattevő mellett. Könnyen lehet, hogy valóban nincs szó elvtelen lobbizásról, s a pénzügyminisztert csupán a tradíció iránti tisztelet motiválja, hiszen a Malév jogelődje 1946-ban jött létre Magyar-Szovjet Légiforgalmi Társaság néven.
Befejeződött a szétválasztási tervben kijelölt zsidó telepek kiürítése. Az izraeli erők kitelepítették a két hátramaradt ciszjordániai kolónia lakóit is. A biztonsági erők a kedd reggeli órákban bevonultak Szanur és Homes telepekre, ahol megrohamoztak több épületet, amelyekben a tiltakozók elbarikádozták magukat. A roham után kivonszolták a településekről az ellenállókat.
Ma befejeződött az utolsó gázai övezeti zsidó telep kiürítése, így a tervezettnél mintegy két héttel korábban ért véget a kivonulás. A telepről számos, a kivonulást ellenző zsidó aktivistát távolítottak el. Tiltakozók Ariel Saron kormányfőt sértegető jelszavakat festettek fel a házak falára. Észak-Ciszjordániában 2100 ellenálló tiltakozik a kitelepítés ellen. Katonai források szerint fegyveres ellenállásra lehet számítani a térségben.
Az augusztus 20-i állami kitüntetettek többsége nem részese a mindennapi politikai életnek, ám a közéletben szerepet vállaló díjjazottak jelentős része a jelenlegi kurzushoz köthető. Kitüntették például a volt SZDSZ-es képviselő Rajk Lászlót, a szocialista tagazatvezető Hanti Vilmost, vagy a kultusztárcánál dolgozó Csapody Miklósnét, a Fideszt folyamatosan támadó MDF-es politikus feleségét.
George Bush nem zárt ki egy Irán elleni háborút, de mint mondta: „ez csak azért vetné be, hogy megvédje országa biztonságát”. A német kancellár szerint Irán lerohanása olyan lenne, mintha Amerika égő gyufát dobna egy lőporos hordóba. Gerhard Schröder azt kérte Bushtól, tegyen le az erő alkalmazásáról.
Mintegy egymillió zarándok előtt mondott misét a pápa Kölnben. Ezzel a szabadtéri misével zárta első hivatalos, Itálián kívüli főpásztori látogatását Josef Ratzinger, aki kiemelte: a vallást nem lehet piaci terméknek tekinteni. Szombaton németországi muzulmán vallási vezetőkkel találkozott XVI. Benedek, akiknek hangsúlyozta: kötelességük segíteni, hogy legyőzzék a terrorizmust.

