Kezdőlap » JNA24 » Mazsihisz

Mazsihisz

„A Kongresszuson részt vehet minden Magyarországon vagy azon kívül működő zsidó szervezet, amely a Kongresszus ülése előtt legalább 15 nappal írásban bejelenti részvételi szándékát, kinyilvánítja kötődését a magyar zsidósághoz.”

A Mazsihisz Síp utcai dísztermében először a Budapesti Zsidó Hitközség tartotta meg közgyűlését Streit Sándor elnök megnyitója után Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató ismertette a BZSH 2007. évi zárszámadását, és a 2007. évi költségvetés tervezetét.

Az emlékezők egyének, ám minden egyes tanúvallomás, napló vagy memoár a kollektív emlékezetet egy-egy építőköve – mondta Pécsi Katalin, a Holokauszt Emlékközpont oktatási igazgatója annak kapcsán, hogy a múlt héten.

Gyors előrelépést remél a közel-keleti békefolyamatban George Bush, aki kijelentette, hogy utolsó külföldi útja az Egyesült Államok elnökeként Jeruzsálembe vezet majd.

Parancsold meg Áron és fiainak (tehát a kohénoknak), hogy az állandó áldozatok bemutatása naponta kétszer legyen, este és reggel. Az alkonyi áldozatok lángja lobogjon egész éjjel.

Koszorúzást és katonai tiszteletadás melletti megemlékezést tartottak az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseit méltatva Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtt vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság szervezésében.

Izraeli szélsőséges nacionalistákkal csapott össze vasárnap este Kelet-Jeruzsálemben a zsidó állam rendőrsége, miután azok több százan neki akartak rontani annak a háznak, amelyben a tíz nappal korábbi jeruzsálemi merénylet – lelőtt – tettese lakott, hogy lerombolják.

A Sportfreunde Stiller, a Die Fantastischen Vier, a Die Prinzen – néhány a német zenekarok közül, melyek nyíltan kiállnak és kampányolnak a náci csoportok ténykedései ellen.

Krausz István a Mazsihisz alelnöke és a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke, akivel a Szövetség Síp utcai székházában beszélgettem.

Pénteken, 97 éves korában elhunyt Leon Greenman, az auschwitzi haláltábor egykori egyetlen brit foglya – közölte a Londoni Zsidó Múzeum.

A Hamasz radikális szervezet tegnap magára vállalta, majd tagadta, hogy ők követték volna el a csütörtök esti merényletet a jeruzsálemi Merkaz Harav nevű jesiva (zsidó vallásos iskola) ellen, amelyben nyolc izraeli diák – köztük egy 15 éves is – életét vesztette.

„Büdös zsidó”, „szemét buzi” – ezt írták elrablói egy 19 éves zsidó fiatalember homlokára a Párizs melletti Bagneux-ben. Az eset két hete történt, a tetteseket letartóztatták, de a francia közvélemény csak a napokban szerzett tudomást róla.

A régi pesti zsidónegyedben történt bontásokat sajnálatosnak tartja, az ezek nyomán történt építkezésekről pedig úgy véli…

Nem titok, hogy Obama jelöltségét hivatalosan is támogatták az amerikai zsidó közösség prominens személyiségei. Még korábban kimondottan Clinton-párti demokrata szónokok is mindent megtettek azért, hogy Izraelben cikkekkel és interjúkkal azt sugallják: az Obama-éra kifejezetten jó lesz Izraelnek.

Túlélni a farkasokkal: az egyik legromantikusabb holokauszt-történet volt Misha Defonseca 1997-ben megjelent, világsikert aratott és nemrég meg is filmesített könyve, amelyben azt mesélte el, hogy hétéves zsidó kislányként, akinek szüleit a nácik letartóztatták, hogyan tett meg 1941-től háromezer kilométert deportált szülei nyomában, miként bolyongott egyedül Európában.

Március végén kerül árverésre Londonban egy ritkaságszámba menő, dr. Johann von Leers által írt náci propagandakötet.

Előzetes normakontrollt kért a gyűlöletbeszéd-törvényről az államfő.

Van, aki a szellemekben hisz. Van, aki abban, hogy a tárgyaknak is van lelkük. Van, aki hiszi, hogy Elvis él, és akad, akinek meggyőződése, hogy a Szomorú vasárnap hangjegyei előhozzák a tudatalatti halálvágyat. Seress Rezső alkotása 75 évvel ezelőtt született.

A Síp utcában cserepeket, téglákat sodort le a szél arról a házról, amelynek bontását nemrégiben kezdték el, s amely bontás ellen már nemzetközi szervezetek is tiltakoznak

A jeruzsálemi Izraeli Múzeum, majd Jeruzsálem melletti keresztény kegyhelyek felkeresésével kezdte meg vasárnap Sólyom László köztársasági elnök izraeli látogatását.