Kezdőlap » JNA24 » JNA - Jewish News Agency

JNA - Jewish News Agency

Antall József néhai miniszterelnökről készített ügynöki jelentéseket elemez legújabb könyvében Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. A kötetet a Kádár-rendszerről szóló, Tükörszilánkok című könyvvel és hat, a korszakban dolgozó fotóművész munkásságát áttekintő internetes tartalomfejlesztéssel együtt mutatták be csütörtökön Budapesten, a Centrális Galériában.

KezdőlapKapcsolatHírekLinkek

Miközben az olajárak történelmi magasságokat érnek el, Kínában nagy erőket mozgósítanak azért, hogy az ország hatalmas széntartalékait – cseppfolyósítással – folyékony üzemanyaggá alakítsák. A nem éppen olcsó és a környezet szempontjából is aggályos eljárásnak hívei és ellenzői egyaránt szép számmal vannak, a széncseppfolyósító üzem viszont már csaknem átadásra kész a belső-mongóliai Erdosban.

A holokauszt salgótarjáni áldozataira emlékeztek pénteken a nógrádi megyeszékhelyen. 1944. június 13-án 2.310 zsidó elszállítását kezdték meg Salgótarjánból Auschwitzba.

Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szertartáson igazi európai magyar polgárnak nevezte az írót, s úgy fogalmazott: szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek olyan fia van, mint Fejtő Ferenc.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2008. június 14-én tartja II. Tisztújító Kongresszusát. A befutott jelölések lezárása után a mai napra kiderült az elnöki tisztség betöltéséért a jelenlegi elnök Vona Gábor egyedül indul. A Jobbik közleménye.

A békesség, a nyugalom, a tisztesség és az összefogás jelszavával, s a Magyar Gárda mintegy 120-130 tagjának részvételével, rendőri biztosítás mellett tartottak falugyűlést pénteken Pátkán; a fórumot a Polgári Összefogás Pátkáért Civil Szövetség szervezte. Mohácsi Viktória EP-képviselő közben rasszizmust emleget.

Helytörténeti egypercesek – így jellemezte Verrasztó Gábor kötetét Holló Szilvia Andrea történész szombaton a Millenáris Fogadóban tartott könyvpremieren. A II. kerület híres lakóiról és házairól harminckét történet szól.

Helytörténeti egypercesek – így jellemezte Verrasztó Gábor kötetét Holló Szilvia Andrea történész szombaton a Millenáris Fogadóban tartott könyvpremieren. A II. kerület híres lakóiról és házairól harminckét történet szól.

MagunkrólMagyar Zsidó AdatbázisKépgaléria

MagunkrólMagyar Zsidó AdatbázisKépgaléria

MagunkrólMagyar Zsidó AdatbázisKépgaléria

Őrizetbe vettek száz német szurkolót a labdarúgó Európa bajnokság vasárnapi Németország-Lengyelország mérkőzésének idején Klagenfurtban.

Gereben Ágnes új könyve, a Beszélgetések a Gulagról nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy szétoszlassa a fejünkben élő tévhiteket a szovjet koncentrációs táborokról. A könyv felépítése és szerkezete is erről tanúskodik.

Daniel Libeskind írása olvashatatlan: bizonyítja ezt a San Franciscóban vasárnap megnyílt zsidó múzeum bejárata fölött látható tábla. Háromezernél is több sötétkék lemez borítja a 36 ferde ablakkal rendelkező kétemeletes épületet, amely ragyogva tükröződik vissza a szomszédos magas épületek üvegablakaiban, a kék kaliforniai égbolttal versengve.

Az osztrák rendőrség alapvetően elégedett a labdarúgó Európa-bajnokság első játéknapjának biztonsági mérlegével, annak ellenére, hogy országos összesítésben 206 személyt vettek őrizetbe kisebb-nagyobb kihágásokért.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levélben ítélte el a soproni katolikus pap bántalmazását, álláspontja szerint az eset a magyar társadalom morális válságára figyelmeztet.

A 200 ezer dollár összdíjazású birminghami füves pályás női tenisztorna első fordulójában:

Az MSZP szerint várpalotai önkormányzat pénze szélsőjobboldali civil szervezetekhez szivárog át – mondta Deák Istvánné, a település szocialista országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak.

A palesztin elnök szerint a palesztin földön épülő és bővülő zsidó telepek a legnagyobb akadályok a közel-keleti béke felé vezető úton. „A telepek apránként felfalják a palesztin földet” – mondta Mahmúd Abbász hétfőn Kairóban, ahol Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel tárgyalt.