Az izraeli rendőrség egyelőre nem kommentálta az ügyet
Híradó
Az operáció sikeres volt, visszahelyezték a korábban eltávolított csontrészt
Móse Kacav bejelentése nyomán az ügyvezető kormányfő összehívta győztes centrista pártjának frakcióját
A kór eddig 108 emberéletet követelt világszerte
Egy amerikai kutató szerint Jézus vízen járásának lehet prózaibb magyarázata is
Az izraeli hadsereg azt állította, hogy lakatlan területet vettek célba, a palesztin szemtanúk szerint a lövedékek három házat találtak el
Az izraeli kormányfő légúti fertőzést kapott
Szakértők szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy a 78 esztendős politikus felgyógyuljon
Új kneszet Jeruzsálemben, no meg egy új palesztin, ráadásul Hamász-kormány Ramallahban. Mi jön most?
A költségvetési törvény elfogadása, valamint a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvény módosítása miatt döntöttek így
Vallás és magánügy – tiltakozás a KDNP elnökének kijelentése miatt
A radikális iszlám mozgalom által alakított kabinet múlt szerdán tette le a hivatali esküt
A miniszterelnök január 4-e óta kómában van
Max Frisch tizenöt éve halt meg
Hercule Poirot szerepében David Suchet-t láthatják, aki ismét csak saját megérzésének hisz Április 8-án izgulhatják végig 20.15-kor az m1-en
Pokorni szerint a budapesti szovjet emlékmű helyére vissza kell állítani a Trianon-szoborcsoportot
A világhírű, Nobel-díjas Wladyslaw Reymont regényéből készült film április 2-án, vasárnap 20.35-kor látható az m2-n Ezzel a filmmel köszönti a Magyar Televízió az idős mestert, a 80 éves Andrzej Wajdát!
Az övezetben rendszeressé váltak a különböző palesztin frakciók közötti összetűzések, a biztonsági erők megpróbálják útját állni az erőszaknak
A hajdúnánási központ bejáratánál az éjjel lefeszítették a párt logóját, spray-vel lefújták a táblákat, és leszaggatták a plakátokat
Az izraeli hadsereg a korábban izraeli területre mért rakétacsapások elleni megtorlásul kezte lőni az övezet északi részét szombat reggel

