Kezdőlap » JNA24 » HETEK

HETEK

Elie WieselAmikor még Elie Wiesel az izraeli Jediot Ahronot című újság tudósítója volt, kapott egy fülest, mely szerint Párizsban hírlapi szenzáció várja. Gyorsan felhörpintette kávéját, taxiba vágta magát és irány a repülőtér.

Forrás: HETEK

A IV-től a XIV. századig egy független zsidó fejedelemség virágzott Cranganore-ban, Dél-Indiában: alkotmánylevele még ma is látható a cochini zsinagógában. Hogy honnét jöttek Cranganore zsidói és mikor, arra vonatkozóan különböző elméletek láttak napvilágot.

Jordániába érkezett hétfőn Robert Gates amerikai védelmi miniszter, és ezzel megkezdte körútját, amelyet a térségbeli iráni befolyás visszaszorításának és annak szentel, hogy támogatást szerezzen az iraki kormány számára.

A gyűlöletkeltéssel, a kirekesztéssel szemben zéró toleranciát hirdető kiáltvány aláírására kérte az Országgyűlés tagjait a miniszterelnök a parlamentben napirend előtti beszédében hétfőn, a holokauszt emléknapon.

Eörsi Mátyás, az SZDSZ újonnan megválasztott frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Magyarországon széthullóban van a politikai közösség.

Április 16. 2001 óta hivatalosan is a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja. Ezen a napon gondolunk arra a közel hatszáz ezer honfitársunkra, akiket csupán azért gyilkoltak és gyilkoltattak meg, mert zsidónak születtek. Elvileg minden iskolában ezen a napon megemlékeznek az áldozatokról. Idén erre a napra esik az izraeli Jom Hashoa is. Ma 60 éve, hogy ezen a napon akasztották fel Rudolf Hösst az auschwitzi tábor alapító parancsnokát, az általa vezetett táborban.

Előbb sajnálkozását fejezte ki, majd nem sokkal később már bocsánatot kért a náci korszakot is érintő, egykori elődjét méltató beszéde miatt Günther Oettinger, Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke.

Elutasította hétfőn egy ausztrál fellebbviteli bíróság a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai fellebbezését, amelyet a magyar hatóságoknak való kiadatása ellen nyújtott be.

Auschwitz után már nem lehet büntetlenül zsidózni, nem lehet olyan jelképeket és olyan szavakat használni, amelyekről bebizonyosodott, hogy utánuk „füstölgő halál” következett – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az Élet menete elnevezésű rendezvényen vasárnap este Budapesten.

A Németország lévő Erfurt városban egy középkori zsidó rituális fürdő romjaira bukkantak a régészek. A mikve feltehetőleg közel ezer éves.

Szeptember 11-e előtt sok amerikai még csak nem is hallotta a dzsihád kifejezést. Mára Amerika Afganisztántól kezdve Irakon át és azon túl is a dzsihád erői ellen küzd. Mi hajtja ezeket az embereket, akik Amerika szétrombolására tették föl az életüket?

A Gázai övezetből kilőtt rakéták csapódtak be dél-izraeli területen az izraeli rádió jelentése szerint vasárnap reggel, egy órával azután, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök éjjeli megállapodása után hajnalban tűzszünet lépett életbe.

Sikerült egységes uniós álláspontot kialakítani az állam- és kormányfők pénteki informális csúcstalálkozóján a meghívott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben.

„Tragikus év volt.

Izraelben vasárnap emlékeznek meg a holokauszt áldozataira Jeruzsálemben, azonban a Vatikán tiltakozását fejezte ki a megemlékezés miatt, s ezért Antonio Franco vatikáni nagykövet Izraelbe utazott.

Suchmann Tamás szeretett volna elmondani egy zsidó imát a plenáris ülésen. Tanúságtételnek szánta és az áprilisi holocaust emléknapon hangzott volna el a kaddis a képviselő felszólalása után. A házbizottság a kérést egyhangúan elutasította, szerintük ez precedenst teremtett volna és ez nem kívánatos, a végén még népszerűvé válna az imádkozás a honatyák között.

Hajdú Sándor

Kiűzetés

Széchey Noémi