Forrás: HETEK

Április 16. 2001 óta hivatalosan is a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja. Ezen a napon gondolunk arra a közel hatszáz ezer honfitársunkra, akiket csupán azért gyilkoltak és gyilkoltattak meg, mert zsidónak születtek. Elvileg minden iskolában ezen a napon megemlékeznek az áldozatokról. Idén erre a napra esik az izraeli Jom Hashoa is. Ma 60 éve, hogy ezen a napon akasztották fel Rudolf Hösst az auschwitzi tábor alapító parancsnokát, az általa vezetett táborban.

„Az évtizedek megtanítottak rá, hogy a szabadulás útja egyedül az emlékezésen keresztül lehetséges” olvasható Kertész Imre gondolata a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont kiállításán. Mikor válik vajon ez az emléknap társadalmilag elfogadottá, hogy Magyarország felszabaduljon ennek a vérbűnnek a súlya alól?

2001-ben a Magyar Köztársaság vezetői elhatározták, hogy a holokauszt áldozatainak emléknapot szentelnek. Ezzel követték az európai államok többségét, és több más országot világszerte. A nemzeti emléknapot minden ország maga határozza meg. Magyarországon április 16-ra esett a választás.

1944-ben, ezen a napon kezdődött meg, az ország észak-keleti részén a zsidó származású magyar állampolgárok gettóba kényszerítése. Az, hogy a tíz nappal korábban már sárga csillaggal megbélyegzett tömeget (az 1941-es népszámlálás szerint 825 ezer embert) fizikailag is elválasztották a nem zsidó népességtől, azt jelentette, hogy őket már a náci „végső megoldás”-ra készítik elő. Május 15-én, azután elindultak a deportáló vonatok, hogy 56 nap alatt 437 ezer embert elszállítsanak hazájából. 17 ezrük kivételével az auschwitz-birkenaui rámpán szálltak ki, hogy 80 százalékukból néhány óra múlva már csak hamu maradjon.

Idén erre a napra esik az izraeli holokauszt emléknap is, a Jom Hashoah. Ennek rendezvényei már tegnap este elkezdődtek. A Yad Vashem főterén, a Varsói Gettó téren hivatalos állami ünnepségre került sor. Ezen a mindenkori miniszterelnök mond beszédet, idén Ehud Olmert tette ezt. A ceremónia csúcspontja, amikor hat túlélő meggyújtja azokat a lángokat, amelyek a hat millió áldozatra emlékeztetnek (tíz százalékuk, hatszázezer ember magyar állampolgár volt). A lánggyújtók közül ebben az évben ketten magyarok voltak. Mordechai (Motke) Wiesel, mint iker az auschwitzi táborban és a halálmenetekben, David Gur Budapesten élte túl a vészkorszakot. Ez utóbbi volt az egyik prominens személyisége a cionista ellenállási mozgalomnak. Rajtuk kívül egy-egy görög, szlovák, ukrán és lengyel túlélő gyújtotta meg az emlékezés lángjait.

A mai napon azonban, véletlen egybeesés folytán egy kerek évfordulóra is sor kerül. 1947-ben ezen a napon érte utol az igazságszolgáltatás Rudolf Hösst. Április 16-án akasztották fel az auschwitzi táborban, arccal a gázkamra felé. Höss az első világháborút követően és a szabadcsapatokban való működése után tagja előtt a náci pártnak, majd az SS-nek is. Egy gyilkosság elkövetése és a büntetés leülése után a koncentrációs táborok rendszerében kezdett dolgozni. 1940-ben ő volt az Oswiecim mellet létrehozott Auschwitz tábor alapító parancsnoka.

Megszervezte, és életben tartotta annak gyilkoló gépezetét. Különösen 1941 nyara után volt ez fontos munka, miután Himmler a táborban tett látogatását ezekkel a szavakkal zárta: „A Führer elrendelte az európai zsidókérdés végső megoldását, én erre Auschwitzot jelöltem ki.” Höss munkájának eredményeként a tábor fennállása során, öt gázkamrában és a borzasztó körülmények közepette, a táborba szállított 1,3 millió emberből, 1,1 millió meghalt, közülük 1 millióan voltak zsidók. Ezek egyharmada, mintegy 350-370 ezer, pedig honfitársunk volt, magyar.

Tegnap már történtek emlékezések. Volt ilyen a Dunaparton, a „Cipők” emlékműnél, volt a Terror Házánál és lezajlott békésen az Élet menete is. Ma hivatalos megemlékezésre kerül sor a Páva utcában, a Holokauszt Emlékközpontban. Ezen a rendezvénye avatják föl azt a különleges installációt, amely a kiállítótérbe vezető üvegtoronyra került. Ezen azoknak a településeknek a nevei olvashatóak, amelyeken 1944-ben elpusztították a nácik és magyar cinkosaik a zsidó közösségeket. Sajnos bőséggel kereshet és találhat ismerős nevet az érdeklődő látogató. Sokan a látogatásuk során fognak azzal szembesülni, hogy azon a településen, ahol élnek valaha volt zsidó közösség, élet. De talán pontosan ez a célja a holokauszt emléknapnak, hogy szembesüljünk azzal a hiánnyal, ami ennek a tragédiának a következtében mindenkor része lesz országunk és nemzetünk életének. A gyász mellett azonban elszántságra van szükségünk, hogy elutasítsuk azt a neonáci, újnyilas, holokauszt tagadó szellemiséget, amely az elmúlt hónapokban újra erőre kapott.