ZsTSz

Zsidó Újév

sofar, 2007. augusztus 29. 13:15  Sófár tallózó, Emih No Comments »

Ros Hásáná

2007. augusztus 29. 14:10

Erről az ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői nyilatkozatak

Mahmud Ahamdinezsád, az iráni nép elnöke személyiségének meglepő tulajdonságát tárta fel kedden. Elismerte, hogy kevésbé ellenkezik, ha konyhai teendők szólítják, mintha épp egy atomprogramot kéne leállítania. Egy inetrjúban válaszolgatott a kérdésekre, eközben fény derült rá, hogy az elnök igazi konyhaművész és keményen dolgozó férj. „Mielőtt elnök lettem, én intéztem a bevásárlást, de még manapság is besegítek a konyhában és tudom, hogy kell elkészíteni az összes iráni ételt.

Repülőjegy

Izrael posztjáról távozó budapesti nagykövete szerdán határozottan cáfolta, hogy Magyarországon vizsgálat folyna ellene. David Admon erről közvetlenül azelőtt beszélt a sajtó képviselőinek a fővárosban, hogy szeptember közepén elhagyja a nagyköveti posztot.

A legfőbb ügyészhez fordult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a TV2 kedd reggeli Mokka című műsora miatt, amelyben a Tomcat néven is ismert Polgár Tamás a Talmudra hivatkozva idézett felháborodást keltő mondatokat.

A Magyar Gárda és a többi „félkatonai szerveződés” elleni fellépésre szólították fel „a térség demokratáit” szerdán a szabolcsi szocialisták.

Bár a legismertebb hazai közösségi portálról törölték a Magyar Gárda regisztrációját, az interneten azért maradni akarnak.

Szombaton a magyar kosárlabdázó lányokért izgulhat, vasárnap Talmácsi Gábor szerezheti vissza vezető helyét a gyorsasági motoros világbajnokság pontversenyében

Vona Gábor azt mondja: tudomásul vették, hogy az ismerős közösség kivette magából a szervezetet, de a netről nem mondanak le

A várt könnyed győzelmet aratta és bejutott a második fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában Szávay Ágnes. A világranglista 31. helyén álló magyar játékos a selejtezőből érkezett, 113. német Sandra Klöselt búcsúztatta két rövid játszmában, 6:1, 6:2-vel.

A korai vaskorban (Kr.e. 1150-950) létezett igen fejlett város maradványait tárták fel régészek Izraelben. Eddig úgy tekintettek a Genezáreti-tó partján fekvő Kinneret városának arra a korszakára, mint a hanyatlás időszakára – közölte Wolfgang Zwickel, az ásatások koordinátora, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora. „A feltárt leletek azt mutatják, hogy szó sem volt a társadalom teljes összeomlásáról” – mutatott rá a tudós.

A Dorotheum

A Magyar Gárda és a többi „félkatonai szerveződés” elleni fellépésre szólították fel „a térség demokratáit” szerdán a szabolcsi szocialisták, akik felhívásukat eljuttatták az MTI nyíregyházi szerkesztőségéhez.

Jógik, jogok, lélekbúvárok és filozófusok a Sziget Fesztiválon – „Hozd el anyádat is!”, szól az egyparancsolat.

A korai vaskorban (Kr.e. 1150-950) létezett igen fejlett város maradványait tárták fel régészek Izraelben

Az iWiW Kft.-hez több panasz is érkezett; kiderült, hogy a szervezetet más néven regisztrálták, és az összegyűjtött neveket ezután tették a gárdisták ismerősei közé

Azt mondják, a nagy öregek magányossá válnak. Ez Oscar Ribero Almeida de Niemeyer Soaresre nem áll. A híres építész, aki december 15-én tölti be 100-ik életévét, minden reggel 10 órakor megjelenik stúdiójában és asszisztenseivel munkához lát. Rajzol, vázlatot készít, tanácsokat ad. A nap fénypontja azonban számára a délután 5 óra, amikor barátaival összeül beszélgetni a lét nagy kérdéseiről, irodalomról, politikáról, néha a vallásról, arról, hogy milyen lesz a világ.