Forrás: hirszerzo.hu

A Magyar Gárda és a többi „félkatonai szerveződés” elleni fellépésre szólították fel „a térség demokratáit” szerdán a szabolcsi szocialisták, akik felhívásukat eljuttatták az MTI nyíregyházi szerkesztőségéhez.

Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és nyíregyházi városi elnöksége felkéri a demokratikus pártok, civil szervezetek képviselőit, közéleti személyiségeket, csatlakozzanak a felhíváshoz és határolódjanak el a Magyar Gárda, a Nemzeti Őrsereg és az újjászerveződő nemzetőrség antidemokratikus törekvéseitől, és a nyilvánosság eszközeivel lépjenek fel a tevékenységükkel szemben – áll a dokumentumban.

A felhívásban a nyírségi szocialisták vezető testületeinek tagjai kiemelik: nem kell, mert nincs szüksége Magyarországnak és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének arra az álszent, félkatonai szervezetre, amely Magyar Gárdának nevezi magát. Nemet kell mondani a Nemzeti Őrseregre és a gárda bázisán újjászerveződő nemzetőrségre is, mert hazánk biztonságát nem ezek a militarista szerveződések, hanem az ország alkotmányosan működő védelmi szervei garantálják – szerepel a kommünikében.

A szabolcsi MSZP-sek szerint a fekete egyenruhás, árpádsávos emblémát viselő alakulat, a zöld egyenruhába bujtatott, a Nyírségben alakult Nemzeti Őrsereg és a nemzetőrség tagjai nem hatnak jótékonyan az emberek biztonságérzetére. Úgy vélik: nem nyugalmat, hanem félelmet ébresztenek a magyar állampolgárok többségében, mert olyan korszakot idéznek, amelyben a rettegés a mindennapok része volt.

„A Magyar Gárda és a többi szervezet tagjai felelőtlen, hazug egyének, mert a nyíltan félkatonai szerveződések a hiszékeny emberek megtévesztésére fedőnévként használják a kulturális és hagyományőrző egyesületi elnevezést” – hangsúlyozzák a szabolcsi szocialisták, akik szerint közös felelősség, hogy egyetlen Szabolcs-Szatmári-Bereg megyei ember se csatlakozzon ezekhez a szervezetekhez.

Comments are closed.