Egységesen három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók azok a személyek, akik tagadják a holokausztot, és gyűlöletet szítanak, erőszakra buzdítanak emberek, illetve embercsoportok ellen – döntöttek csütörtökön az EU-országok igazságügy-miniszterei. Petrétei József miniszter szerint a döntés nem sérti a véleményszabadság alkotmányos jogát.

XVI. Benedek pápa Tamás apostollal példálózott · Bölcskei Gusztáv püspök az élethez való jogról beszélt

2007. április 11. (7. oldal)

Egy készülő hivatalos koncepció szerint a baloldalnak közelednie kellene a keresztény felekezetekhez

Több száz varsói, köztük Lech Kaczynski államfő, Hanna Gronkiewicz-Waltz polgármester, Michael Schudrich lengyel főrabbi és több zsidó szervezet számos tagja vett részt csütörtökön, a nácik elleni 1943-as gettófelkelés 64. évfordulóján a varsói gettó hőseinek emlékművénél tartott megemlékezésen. Mások között Marek Edelman, a felkelők utolsó túlélő parancsnoka koszorúzott az emlékműnél, és Kaczynski államfő is elhelyezte a megemlékezés virágait.

Bodoky Tamás

Több száz varsói, köztük Lech Kaczynski államfő, Hanna Gronkiewicz-Waltz polgármester, Michael Schudrich lengyel főrabbi és több zsidó szervezet számos tagja vett részt csütörtökön, a nácik elleni 1943-as gettófelkelés 64. évfordulóján a varsói gettó hőseinek emlékművénél tartott megemlékezésen.

2007. április 19. 20:40

Morvay Péter

Morvay Péter

Hechs László

Németh Csillag

Szlovákia és Csehország ódzkodik a szembenézéstől

Gonda László: „Gyurcsányt én Károlyi reinkarnációjának tartom”

NOL * Népszabadság Online * 2007. április 19.

Hechs László – Amint arról a Hetek is beszámolt (Kiűzetés az unióból. Hetek, 2007. március 30.), a római szerződés aláírásának 50. évfordulóján kiadott közös nyilatkozatból is kimaradt a zsidó-keresztény gyökerekre való hivatkozás, nemcsak a már korábban elvetélt uniós alkotmányból. „Európa a közös jövőnk” – olvashatjuk a deklarációban. De milyen lesz ez a közös jövő?

Minek tudja be ezt a sűrű, gazdag, barátságokban, boldogságokban, élményekben bővelkedő kilencvenkét évet?

Az Egyesült Államok történelmének eddigi legvéresebb iskolai lövöldözését élte át április 16-án, miután egy dél-koreai származású diák a Virginia állambeli Műszaki Egyetem két épületében hidegvérrel kivégzett harminckét diákot, majd önmagával is végzett. Az incidens számos problémára világít rá, egyrészt az amerikai intézmények sebezhetőségére, másrészt a fegyvertartási kérdés ellentmondásaira.

Az izraeli szobrászművésznő világújdonsága Szentendrén a MűvészetMalomban

Index/MTI