Az Egyesült Államok történelmének eddigi legvéresebb iskolai lövöldözését élte át április 16-án, miután egy dél-koreai származású diák a Virginia állambeli Műszaki Egyetem két épületében hidegvérrel kivégzett harminckét diákot, majd önmagával is végzett. Az incidens számos problémára világít rá, egyrészt az amerikai intézmények sebezhetőségére, másrészt a fegyvertartási kérdés ellentmondásaira. Számos kritika illette a rendőrség tétovázását, és maradtak kérdőjelek a tömeggyilkos motívumaival kapcsolatban is.
A támadás negyed nyolc körül kezdődött a Virginia Műszaki Egyetem West Ambler Johnston kilencszáz fős kollégiumában, ahol a fegyveres férfi két személyt lőtt le. A diákok ekkor értesítették a rendőrséget, ahova két és fél órával később újabb segélyhívás érkezett, ezúttal a több előadóteremnek otthont adó Norris Hall nevű épületből. Az első bejelentésre a helyszínre érkező rendőrök és kommandósok lezárták a kollégiumot, ám nem rendelték el az egyetem kiürítését, annak ellenére, hogy a lövöldöző elmenekült a helyszínről. Emiatt sokan felelőtlenséggel vádolják a hatóságokat, mondván nem lett volna szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy a támadó ismét lecsap. Amikor pedig az újabb lövések eldördültek, a közvetlen közelben tartózkodó rendőrök először képtelenek voltak bejutni az iskolaépületbe, mivel annak több ajtaját leláncolva találták. Minden valószínűség szerint a lövöldöző akarta a menekülés útját elzárni az épületben tartózkodók elől. A rendőrség ezt látva betörte az egyik ajtót, és a második emeletre sietett, ahonnan a lövéseket hallotta. Mire felértek, a támadó harminc személyt lőtt le, majd végzett magával.
A támadás során az épületben lévő diákok az ablakokon ugráltak ki, hogy a lövöldöző elől elmeneküljenek. Alec Calhoun harmadéves hallgató beszámolt arról, hogy éppen mechanika-órájuk volt, mikor a szomszédos teremből dörrenéshez hasonló hangot hallottak, ami olyan volt, mint egy óriási kalapács hangja. Ezt sikoltozások követték, és mikor rájöttek, hogy lövéseket hallanak, csoporttársaival az ablakot törték be és ezen kiugorva próbáltak menekülni. A fiú úgy emlékszik, hogy ő nyolcadikként vagy kilencedikként, egyben utolsóként ugrott ki. Egy bokorban landolt, és elszaladt. A hátramaradt diákokat lövések érték, a mögötte álló két fiú nem élte túl a támadást. A fiú azt is elmesélte, hogy mikor az ablakon mászott ki, hátratekintett, és látta a tanárát, amint az hátul maradt, hogy elállja az ajtót. A hetvenöt éves, holokauszttúlélő izraeli professzorral a fegyveres végzett (lásd keretes cikkünket).
Egy másik diák, Trey Perkins a Washington Postnak arról számolt be, hogy németórájuk volt az épületben, amikor a felfegyverzett fiatal belépett a terembe, és másfél percen át tüzelt. Először fejbe lőtte a tanárt, majd a diákokat felsorakoztatta a tábla elé, és egyesével elkezdte őket kivégezni. Perkins elmondása alapján a támadó „nagyon komoly, de nagyon nyugodt arckifejezéssel” hajtotta végre tettét. Egy másik diák, Erin Sheehan egyike volt azon keveseknek, akik sértetlenül tudtak kijutni az óráról. A lány elmondta, hogy a támadó korábban kétszer is benyitott a termükbe, és úgy tett, mintha valakit keresne, mielőtt lövöldözni kezdett. Erin leírása szerint teljesen átlagos kinézetű, ázsiai fiatal volt a fegyveres.
A „Kérdőjel-fiú”
Huszonnégy órán keresztül ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy ki vagy esetleg kik követték el a támadást. A Chicago Sun Times úgy értesült, hogy egy Sanghajból tanulóvízummal érkezett kínai diák volt a lövöldöző. Egy fényképen pedig az volt látható, hogy rendőrök megbilincselnek egy ázsiai arcvonásokkal rendelkező férfit, akinek személyazonosságára azóta sem derült fény.
Végül a tömeggyilkost az egyetem egyik végzős hallgatójával azonosította a rendőrség, amely azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az első lövöldözésben esetleg más is részt vett. Az egyetemi campus egyik kollégiumában élő huszonhárom éves Cho Seung-Hui 1992-ben a családjával érkezett a jobb élet reményében Dél-Koreából az Egyesült Államokba. Az ezt követő éveket Washington DC egy külvárosában töltötte, a szomszédok szerint nagyon csöndes, magának való fiú volt, aki nem reagált arra sem, ha köszöntötték. Iskolatársai is nagyon tartózkodónak ismerték. Az első órán például, amikor a körbeadták a jelenléti ívet, Cho a neve helyett egy kérdőjelet írt be, ezért rá is ragadt a „Kérdőjel-fiú” gúnynév. Hírügynökségi értesülések szerint az utóbbi időben egyre erőszakosabbá és kiszámíthatatlanabbá váló fiút depresszió miatt gyógyszerekkel kezelték.
A szobájában talált egyik írásában a „gazdag gyerekeket” szidta, valamint olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint korábban a nőkkel és a kereszténységgel kapcsolatosan is ellenséges nézeteinek adott hangot. Az angol tanszék egyik tanára arról számolt be, hogy egyik kollégája Chót írásai alapján problémásnak minősítette, és tanácsadást javasolt számára. Az angolszakos fiú által írt, és az internetre is feltett színdarabok is az erőszakról, a gyilkolásról és a pedofil molesztálásokról szólnak. A Chicago Tribune szerint a fiú magatartását az elmúlt időszakban többen is egyre aggasztóbbnak látták, mivel egyszer tüzet gyújtott az egyik kollégiumi szobában, és több nőt is zaklatott. A sorozatgyilkos karján a The Chicago Tribune értesülése szerint vörös tintával egy rejtélyes felirat volt olvasható: „Ismail Ax”. (folytatás)
