A zsidó állam és az Egyesült Államok közös tervét tavaly ejtették, miután már 300 millió dollárt költöttek rá

Hatalmas fegyverexportra készül az Egyesült Államok az Arab országokba. Washington ugyanis 4,6 milliárd dollár értékben kívánja értékesíteni különféle hadi felszereléseit. Egyebek mellett páncélosokat exportál Szaúd-Arábiába. E tranzakció összértékét 2,9 milliárd dollárra becsülik. Emellett az Öböl-beli ország Apache típusú katonai helikoptereket is vásárol. Bahrein, valamint az Arab Emírségek Black Hawk helikoptereket vesz. Jordániába páncélozott járműveket szállít majd az Egyesült Államok.

A magyar nagymester a sötét bábokat vezette Szvidler ellen

Ezt az izraeli kormányfő közölte az amerikai külügyminiszterrel találkozójukon

Az amerikai külügyminiszter és az izraeli külügyi szóvivő is sajnálkozását fejezte ki a civil áldozatok miatt a vasárnap reggeli izraeli bombázást követően. A libanoni kormányfő „háborús bűncselekménynek” nevezte Kana, dél-libanoni falu bombázását, amelyben 51-en vesztették életüket, köztük 22 gyermek. Bejrútban felháborodott tömeg támadta meg az ENSZ ottani irodaházát.

Rendkívüli ülést tart ma délután az ENSZ Biztonsági Tanácsa Libanon ügyében. Az amerikai külügyminiszter második közel-keleti békéltető útja vasárnap kudarcba fulladt. A libanoni kormányfő nem fogadta Condoleezza Rice-t, mivel csak egy azonnali tűzszünetről hajlandó tárgyalni.

2006. július 30. 16:51

2006. július 30. 16:10

Több mint 300 ezer izraeli menekült el az északi országrészből a Libanonból érkező rakéták elől – jelentette be vasárnap egy kormányszóvivő Jeruzsálemben.

Vasárnap 14 civil sebesült meg a Hezbollah rakétáitól

A svasztikát rövid időn belül eltávolították

Összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve önvizsgálatot rendelt el az izraeli védelmi miniszter is a Kana-i bombázás miatt.

Betűméret +-

NOL * Népszabadság Online * 2006. július 30.

A hétfői Nap-kelte tartalmából…

A döntést azután hozták, hogy az izraeli légierő támadásában 54 civil halt meg Kanában

Nem enged a tűzszünetet követelő hangoknak az izraeli miniszterelnök, de azt engedélyezi, hogy segítséget vigyenek a lebombázott Kanába. Közben a palesztin szélsőségesek közül a Hamász Izrael elleni öngyilkos-merényleteket helyezett kilátásba, a Hezbollah pedig bosszút esküdött a reggeli légicsapás miatt.

A múlt héten ír régészek szenzációs leletről adtak híradást: egy építőipari munkás ásás közben rábukkant egy régi könyvre. A mintegy 20 oldalas könyv 800 és 1000 körülre datálható. A Trinity College kézirat-szakértője, Bernard Meehan szerint kétszáz éve ez az első középkori ír felfedezés.

Még ma rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa a libanoni harcok miatt – adta hírül Kofi Annan főtitkár irodája. Azután döntöttek így, hogy az izraeli légierő félszáznál is több civil menekültet megölt egy dél-libanoni támadásban. Franciaország máris határozati javaslatot köröztet a BT tagjai között, haladéktalan tűzszünetet követelve. A Közel-Keletről hazatér Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is, hogy részt vegyen a konzultációban.

2006. július 30. 15:00