2006. július 25. 10:36
Bezárás | Nyomtatás
Megkezdődött kedden délelőtt Ehud Olmert izraeli kormányfő és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter jeruzsálemi találkozója.
Politikai ás vallási vezetők szólaltak fel Izrael Hezbollah ellen irányuló katonai erőfeszítéseinek védelmében egy nagyszabású rendezvényen, ahol néhányan közülük a gerilla csapatok teljes szétverésére szólítottak fel.
A hírekben csak „szélsőséges síita szervezetnek” nevezett terrorista szervezetet, a Hezbollahot Izrael 1982-es libanoni bevonulását követően alapították az iráni rezsim aktív támogatásával. A csoport a 2005-ös választásokon képviselői révén bejutott a libanoni kormányba is.
John Howard ausztrál kormányfőAusztrália kész fontolóra venni a részvételt egy Libanonba vezényelt nemzetközi békefenntartó haderőben – jelentette ki kedden John Howard ausztrál kormányfő.
Megkezdődött kedden délelőtt Ehud Olmert izraeli kormányfő és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter jeruzsálemi találkozója.
Sebesültek GázábanHét ember megsebesült keddre virradóra a Gázai övezetben, miután az izraeli hadsereg légicsapást mért az Iszlám Dzsihád radikális szervezet egyik tagjának házára – közölték szemtanúk.
Zsidó Világhíradó 2006-07-25
– Ráchel imádkozik fogságbaesett fiaiért
A Hezbollah elleni harc folytatását ígérte az izraeli miniszterelnök. Ehud Olmert az eddiginél keményebb fellépést helyezett kilátásba a síita szervezet rakétatámadásainak megtorlására.
Az ázsiai kereskedelemben jóval a hordónkénti 75 dolláros érték fölé emelkedett az olaj ára, miután kiderült, hogy nem sikerül hamar véget vetni a közel-keleti krízis helyzetnek. Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice fegyverszünetre szólított fel, amit azonban olyan feltételekhez kötött, mint például engedjék szabadon a 2 hizbollah által fogva tartott izraeli katonát, és szereljék le a Teherán által támogatott csapatokat.
Egy család- köztük 5 gyermek halt meg éjszaka Dél-Libanonban, amikor az izraeli légierő egy lakóházat bombázott Nabatíje településen.
Megkezdődött az izraeli kormányfő és az amerikai külügyminiszter jeruzsálemi találkozója. Ehud Olmert még a megbeszélések előtt a Hezbollah elleni harc folytatását ígérte, amit önvédelemmel indokolt.
Az Egyesült Államok területén is végrehajthat támadásokat az Izraellel harcban álló Hezbollah – jelentette amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva a worldnetdaily.com.
NOL * Népszabadság Online * 2006. július 25.
Egy héttagú libanoni család vesztette életét kedden az izraeli légierő keddi támadásában. A rakéta telibe találta, és teljesen lerombolta a dél-libanoni Nabatija városában élő család házát. Az áldozatok között legalább két gyerek is van.
A Hezbollah és Hamász Izrael-ellenes provokációi ismét bizonyítják, milyen jól tudják kihasználni a terroristák az emberi jogokat és a médiát a demokráciák elleni küzdelmükben.
Ehud Olmert az eddiginél szigorúbb intézkedéseket helyezett kilátásba a síita fegyveres csoport rakétatámadásainak megtorlására. Közveb az izraeli hadsereg szerint több tucat fős veszteséget okoztak a Hezbollahnak, amikor a Bint-Dzsbeilért folyó összecsapásban gyakorlatilag elfoglalták a síita szervezetnek dél-libanoni állását – közölte a hadsereg egyik szóvivője. A hegyes vidéken végrehajtott akcióban két izraeli katona halt meg és többen megsebesültek.
Hét halálos áldozata volt keddre virradóra egy újabb izraeli légi támadásnak Dél-Libanonban.

