Izrael szerint mintegy 20 ezer fős békefenntartó erőt kellene Libanon déli térségébe vezényelni. A csapatok helyszínre telepítését két héten belül végre kellene hajtani azt követően, hogy a nagyhatalmak erről döntenek.

A francia Tatiana Golovin bejutott a második fordulóba a 600 ezer dollár összdíjazású stanfordi női keménypályás tenisztornán, miután két játszmában legyőzte az ukrán Alona Bondarenkót (7:5, 6:2). A 18 éves játékos a márciusi, Indian Wells-i versenyen szenvedett bokasérülést, ennek ellenére a Roland Garroson és Wimbledonban is elindult. Mindkét helyszínen az első körben kudarcot vallott, így közel négy hónap elteltével diadalmaskodott ismét. További eredmének, 1. forduló: Peer (izraeli, 7.

Izrael mindaddig fenn fog tartani egy biztonsági sávot Dél-Libanonban, amíg az odatelepítendő nemzetközi erők át nem veszik az ellenőrzést – közölte kedden Amir Perec izraeli védelmi miniszter. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap befejezte megbeszéléseit Izraelben Ehud Olmert izraeli kormányfővel, Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Bejrútban a libanoni vezetőkkel.

A katonák egy hadművelet közben lőttek rá a gyerekre

Index

Népszabadság * Aczél Endre * 2006. július 26.

Népszabadság * Horváth Gábor * 2006. július 26.

– mondja lapunknak Nadim Shehadi szakértő

Izraeli katonák lelőttek kedd este egy 12 éves palesztin fiút a Gázai övezetben, 16 éves nővérét és apját pedig megsebesítették – közölték palesztin biztonsági és kórház források. A különleges alakulathoz tartozó katonák egy hadművelet végzése közben lőttek rá az illetőkre, miután ők „beléjük botlottak” az övezet déli részén található Hán Júnisz város közelében – mondták el egészségügyi források. Az izraeli katonai rádió egyelőre nem közölt semmit az állítólagos esettel kapcsolatban.

Betűméret +-

A hatóságok további 70 ezer menekültre számítanak

2006. július 25. 20:20

Az amerikai elnök szerint nincs ellentmondás abban, hogy az Egyesült Államok humanitárius segélyt küld Libanonba, és fegyvert Izraelnek. George Bush erről kedden Washingtonban beszélt, amikor találkozott az iraki kormányfővel. Nuri Al-Malikival bűnténynek minősítette Libanon bombázását.

Téves volt az a feltevés, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezethez tartoznak

Több mint 40 ezer embert menekítettek ki Libanonból Ciprusra az izraeli offenzíva kezdete óta – közölte az Európai Unió. „Mostanáig több mint 40 ezer menekültet szállítottak Ciprusra” – tudatta közös közleményében az Európai Bizottság, az Európai Tanács és a finn elnökség.

Izrael szerint mintegy 20 ezer fős békefenntartó erőt kellene vezényelni Dél-Libanonba. Magas rangú izraeli vezetők közölték: már az erről szóló döntés megszületése után két héttel végre kell hajtani a műveletet. Az izraeli javaslat nagyjából kétszer annyi békefenntartót tart szükségesnek, mint amennyit korábban az európai nagyhatalmak korábban említettek.

Azonnali libanoni tűzszünetet, továbbá a Gázai övezetben és Ciszjordániában zajló izraeli hadműveletek leállítását szorgalmazta a palesztin elnök, miután tanácskozott az amerikai külügyminiszterrel. Mahmúd Abbász mielőbbi tárgyalásokat sürgetett a libanoni és az izraeli kormány között. Az amerikai diplomácia vezetője aggodalmát hangoztatta a civileket ért szenvedések miatt, de nem követelte az izraeli-libanoni harcok azonnali leállítását.

A libanoni események elterelték a világ figyelmét a gázai helyzetről. Pedig a kölcsönös izraeli légicsapások és palesztin rakétatámadások ma is tovább folytatódtak. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese ma Gázában humanitárius katasztrófára figyelmeztetett, az amerikai külügyminisztert délután vendéglátó palesztin elnök pedig azonnali tűzszünetet kért Libanonban és a palesztin területeken.

Bezárás | Nyomtatás

Máliki kiállt az azonnali libanoni tűzszünet mellett a washingtoni Fehér Házban tartott közös sajtóértekezleten