Izrael mindaddig fenn fog tartani egy biztonsági sávot Dél-Libanonban, amíg az odatelepítendő nemzetközi erők át nem veszik az ellenőrzést – közölte kedden Amir Perec izraeli védelmi miniszter. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap befejezte megbeszéléseit Izraelben Ehud Olmert izraeli kormányfővel, Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Bejrútban a libanoni vezetőkkel.
A tárgyalásokat követően az amerikai diplomácia vezetője Rómába indult, ahol szerdán részt vesz a közel-keleti helyzetről rendezendő nemzetközi konferencián, amelynek legfőbb célja megteremteni a feltételeket a tűzszüneti megállapodásra Libanonban.
Izraelben Rice kifejtette, hogy a tűzszünetet fontosnak tartja ugyan – elsősorban a Libanont fenyegető humanitárius katasztrófa elhárítása érdekében – de elérését nem kell időponthoz kötni, mert csak akkor lesz igazán értelme, ha nem lesz ideiglenes, hanem új, stabil helyzetet teremt a térségben. Rice Abbásszal folytatott megbeszélésén a palesztin politikus óvatosan optimista szellemben beszélt az amerikai diplomácia vezetőjével és elmondta, hogy Gázában az összes palesztin szervezetek és csoportok közel állnak az egyiptomi javaslatok elfogadásához, amelyek szerint a tűzszünetet fogolycsere követné.
A Hezbollah tegnap dél körül három órán belül több mint hetven rakétát lőtt ki Haifára és más észak-izraeli városokra. Magába Haifába 16 rakéta csapódott be és mintegy húsz ember sebesülését okozta. Egy háromemeletes házat teljesen lerombolt az egyik rakéta, a lakók szerencsére az óvóhelyen tartózkodtak, ezért csak egy ember vesztette életét – ő is infarktus következtében, amely akkor érte, amikor az óvóhely felé sietett. Hét rakéta Marar arab faluban csapódott be, egyikük a helyi mecset közelében; egy házat telitalálat ért és egy 15 éves lány halálát okozta. Hét ember megsebesült. A rakétákat több száz fémrepesszel töltik meg, ezek a robbanás után szétszóródnak és halálos vagy súlyos sebeket okoznak a 10-15 méter távolságban álló embereknek. A tegnapi eset előtt Názáretben (két kisgyerek), Haifán és Akóban is voltak már arab áldozatai a Hezbollah támadásainak.
Izraeli repülőgépek tegnap is támadásokat intéztek Dél-Libanonban a Hezbollah rakétakilövő támaszpontjai ellen. Az izraeli hadsereg szóvivője megjegyezte, hogy nehéz elkerülni a polgári áldozatokat, mert a Hezbollah sok helyen lakóházakban vagy azok közvetlen közelében helyezi el a kilövőket. Az izraeli légierő Gáza térségében is támadásokat intézett a Hamász rakétakilövő bázisai ellen. A szárazföldi hadműveletek a Hezbollah fellegvárának tartott határközeli Bint Dzsebel helység körül összpontosultak. Az izraeli csapatoknak heves harcok után végül sikerült elfoglalniuk a helységet, több foglyot ejtettek és a délutáni órákban már csak néhány helyen folytak szórványos tűzpárbajok. Mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Az izraeli katonai szóvivő 11 halottról számolt be, az észak-izraeli kórházakban több mint 60 sebesült katonát ápolnak. Az izraelieket különösen fájdalmasan érinti, hogy öt izraeli katona sebesülését a tévedésből saját csapatokra nyitott tűz okozta. A hadsereg vizsgálatot indított a hétfőn lezuhant helikopter ügyében is (mindkét pilótája életét vesztette), mert fennáll a lehetőség, hogy tévedésből izraeli rakéta találta el.
Yehuda Lahav, Tel-Aviv
Keretes cikkek
Tel-Aviv húszezer békefenntartóra tart igényt
Izrael szerint mintegy 20 ezer fős békefenntartó erőt kellene Libanon déli térségébe vezényelni. A csapatok helyszínre telepítését két héten belül végre kellene hajtani azt követően, hogy a nagyhatalmak erről döntenek.

