Akárhányszor kapcsolok a HírTV-re mindig a Hajdú-Bét károsultak tüntetését látom. Igaz, van amikor néhány tucat érintettről, van hogy több száz, és van hogy több ezer emberről tudósítanak az anyagok. A tüntetők számát látva mindenesetre inkább a legelső becslés lehet a helyes. Legszívesebben ezzel az üggyel töltenék meg 24 órán át az étert, csak hát néhány mondatban összefoglalhatók a tények. De, hát épp ezért tartják a Célpont című műsor szerkesztőit, hogy a semmiből kreáljanak valamit.

Ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el tegnap arról, hogy az izraeliek hajlandóak lennének-e palesztin foglyokat szabadon bocsátani túszul ejtett katonájuk, Gilad Shalit tizedes elengedéséért cserébe. Miközben Ehud Olmert kormányfő kategorikusan cáfolta, hogy fogolycseréről tárgyalnának, belügyminisztere, Roni Bar-On meglebegtette: az izraeli katona elengedését követően Izrael előirányozhatja palesztin foglyok szabadon bocsátását.

Népszabadság * Zalán Eszter * 2006. július 11.

Népszabadság * Szőcs László * 2006. július 11.

Népszabadság * Szőcs László * 2006. július 11.

Folytatta a Gázai övezetben elkezdett offenzíváját Izrael hétfőn, miközben elutasította azt a palesztin követelést, hogy a palesztin kommandó által június 25-én elhurcolt izraeli tizedes szabadon bocsátása fejében engedjen el izraeli börtönökben fogva tartott palesztinokat.

Bezárás | Nyomtatás

Súlyos hadvezetési hibákat állapított meg az az izraeli katonai bizottság, amelyet a Gázai övezet határa melletti izraeli katonai őrhely ellen intézett június 25-i palesztin támadás körülményeinek kivizsgálásával bíztak meg.

Részt vett hétfőn az északkelet-lengyelországi Jedwabnéban, az ottani zsidó lakosság elleni tömegmészárlás 65. évfordulóján rendezett megemlékezésen Roman Giertych lengyel közoktatási miniszter, miniszterelnök-helyettes, akivel Izrael előző nap – pártja antiszemita beállítottságára hivatkozva – minden kapcsolatot elutasított.

Index

Négy palesztin halt meg két izraeli támadásban a Gázai övezet északi részén – közölték palesztin források. Az első támadás célpontja egy fegyveres csoport volt, amelynél harckocsi-elhárító rakétagránátok voltak. A másik rajtaütésben három palesztin fiatal vesztette életét, másik négy megsebesült, helyi források szerint mindannyian fegyvertelenek voltak.

2006. július 10. 20:15

A Gáza városától északra történt támadásban további négy serdülő megsebesült

NOL * Népszabadság Online * 2006. július 10.

NOL * Szőcs László * 2006. július 10.

Izrael hajlandó lenne néhány palesztin foglyot elengedni, hogy visszakapja az elrabolt izraeli katonát – jelentette be az izraeli belügyminiszter.

Izrael hajlandó megfontolni palesztin foglyok szabadon engedését, miután a palesztin fegyveresek elengedik a két hete elrabolt izraeli katonát. Ezt hétfőn jelentette ki egy tévényilatkozatban Roni Bar-On, izraeli belügyminiszter.

Index/MTI

Esetleg hajlandó elengedni Izrael egyes palesztin foglyokat a túszul ejtett izraeli katonáért cserébe – közölte a zsidó állam belügyminisztere. Roni Bar-On ugyanakkor hozzátette: erre csak azután kerülhet sor, hogy az izraeli tizedes kiszabadult. A katonát hetekkel ezelőtt rabolták el palesztin fegyveresek.

NOL * Szőcs László * 2006. július 10.