NOL * Szőcs László * 2006. július 10.
Franciaország fejet hajt a meghurcolt, majd – éppen száz éve – rehabilitált vezérkari százados előtt. A várt újratemetés azonban elmarad.
„Méltó állami szertartás” emlékezik meg szerdán, rehabilitálásának századik évfordulóján Alfred Dreyfusről – áll abban a levélben, amelyet Jacques Chirac francia államfő intézett Vincent Duclert-hez. A történész ugyanis – nemrég megjelent, Alfred Dreyfus: egy hazafi megbecsülése című monográfiájában – felevenítette az elképzelést, hogy a III. Köztársaság első számú politikai botrányának áldozatát temessék újra, mégpedig a legnagyobbaknak járó párizsi Panthéonba. Chirac válasza azonban nemleges: a megemlékezésre a Katonai Akadémia épületében kerül sor – ott, ahol a hazaárulásért, a németekkel való együttműködésért igaztalanul elítélt tisztet lefokozták. A mostani évforduló egyébként kettős: Dreyfus százados történetesen 71 éve, napra pontosan rehabilitálásának 29. évfordulóján hunyt el.
Ki volt ő, s hogyan kell emlékeznie rá a mai Franciaországnak? Járna-e Dreyfusnek a Panthéon? – mostanáig erre kereste a választ a francia politikai és értelmiségi elit. Duclert könyve annyiban is felmelegítette a vitát, hogy az egykori tisztet nem csupán áldozatként, elzászi születése és zsidó vallása okán az idegen kötődéssel hihetően vádolható könnyű prédaként mutatja be, hanem a koncepciós perrel és a rá kirótt kitelepítéssel egyaránt bátran szembehelyezkedő ellenállóként. Ezt az értelmezést osztja a vezető politikusok közül a szocialista Jack Lang, valamint Jean-Louis Debré, a Chirac-párti házelnök is. – Dreyfus áldozat. Ugyan kivételes bátorságról tett tanúbizonyságot, de mégiscsak áldozat. A Dreyfus-ügy hőse Emile Zola, aki viszont már a Panthéonban nyugszik – fejtegette viszonmt az ellentábor képviselője, Robert Badinter szenátor. Ez egyébként a francia zsidóság ernyőszervezetének a véleménye – miként Chiracé is. Az államfő nem kommentálta ugyan a döntését, de az Elysée főtitkára, Frédéric Salat-Baroux azt közölte: Dreyfus rehabilitálása az igazságszolgáltatás győzelme, s annak kifejezése, hogy az egyén jogai minden másnál előbbre valóak.
„A nagy embereknek – az elismerő haza” – ez olvasható a Panthéon bejáratánál. 1791 óta több tucatnyian érdemelték már ki a mauzóleumot végső nyughelyként. Igaz, többeket időközben az emlékhelyhez méltatlannak találtak – így járt, még a francia forradalom alatt, az első ide helyezett, Henri Mirabeau herceg is. Volt viszont olyan, mégpedig Marie-Francois Sadi Carnot, a bő száz éve meggyilkolt köztársasági elnök, akit rögtön ide temettek. Hivatalának eddigi tizenegy éve alatt Chirac igen szűken méri a Panthéon-belépőket: 1995 májusa óta csak két író, André Malraux és az idősebb Alexandre Dumas kaphatott itt újratemetést. Dreyfus százados is marad a Montparnasse-temetőben, a többi közt Charles Baudelaire, a költő, Brassai (Halász Gyula), a világhírű, magyar származású fotóművész, vagy éppen Susan Sontag amerikai írónő társaságában…
(Brüsszeli tudósítónktól)
