Ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el tegnap arról, hogy az izraeliek hajlandóak lennének-e palesztin foglyokat szabadon bocsátani túszul ejtett katonájuk, Gilad Shalit tizedes elengedéséért cserébe. Miközben Ehud Olmert kormányfő kategorikusan cáfolta, hogy fogolycseréről tárgyalnának, belügyminisztere, Roni Bar-On meglebegtette: az izraeli katona elengedését követően Izrael előirányozhatja palesztin foglyok szabadon bocsátását. Halid Mesaal, a Hamász politikai vezetője Damaszkuszban úgy nyilatkozott, csak fogolycsere keretében engedik el Shalit tizedest. Korábbi jelentések szerint egyiptomi és török közvetítők révén már közel a megállapodás.
(Népszava)

