2005. november 12. 16:19
A jogállam egyik legsúlyosabb problémája, hogy túlburjánzó, ami már a jogállamiság elvét fenyegeti – jelentette ki az igazságügy-miniszter. Magyarországot ma normaözön, paragrafusdzsungel és perek áradata jellemzi, ez pedig rendkívüli módon megnehezíti a jogalkalmazók munkáját – fogalmazott Petrétei József (képünkön). Előfordul az is, hogy egy-egy ügyben csak évek alatt születik a bírói döntés, egyes ítéletek pedig politikai értékelést kapnak – tette hozzá.
Az izraeli Munkapárt új vezetője, Amir Perec, rövidesen találkozik Ariel Saron miniszterelnökkel és bejelenti, hogy a Munkapárt az év végéig kiválik a kormányból. Várhatóan azt fogja javasolni, hogy az előrehozott választásokat közös megállapodás alapján márciusban tartsák meg. A Haarec című izraeli lapban tegnap közölt közvéleménykutatás eredménye szerint, Perec megválasztása a Munkapárt jelentős erősödéséhez vezetett.
Kompromisszumot nem ismerő fellépésével éppen egy magyar bevándorló sarja, Nicolas Sarkozy belügyminiszter vált a drámai franciaországi események egyik kulcsfigurájává. Sarko olyan személyiség, aki körül mindig izzik a levegő. Megosztja az embereket. Van, aki isteníti magabiztos, elsöprő, s nem egyszer arrogáns fellépése miatt, mások viszont valósággal gyűlölik, s úgy látják, hihetetlen önbizalomról árulkodó szavaival inkább csak kárt okoz.
Négy iraki, köztük egy házaspár hajtotta végre a szerda esti ammáni robbantásos merényleteket – tudatta az al-Kaida iraki szárnyának közleménye az interneten. „Valamennyien irakiak voltak a két folyó közötti földről” – fogalmazott a közlemény Irak ősi nevére, Mezopotámiára utalva. A terroristák után hajtóvadászatban 120 embert tartóztattak le Jordániában.

