Forrás: Magyar Hírlap

Geopolitikai szemle

A washingtoni külpolitika szakértői gyakran emlegetik azokat a „kényszerűség szülte különös szövetségeket”, amelyek „mindig is jellemezték az amerikai külpolitikát”. Ilyet kötött Roosevelt Sztálinnal a náci Németország ellen, majd a hetvenes években Nixon Maóval a Szovjetunió feltartóztatása érdekében.

A hidegháborús korszak utolsó ilyen „különös szövetségét” Amerika az Afganisztánban harcoló mudzsahedekkel, illetve a szovjet megszállás elleni „titkos háborút” pénzzel, emberanyaggal és katonai, valamint titkosszolgálati eszközökkel támogató Szaúd-Arábiával és Pakisztánnal kötötte. Bár ezek a szövetségek többnyire kellemetlen mellékhatásokkal jártak (gondoljunk csak Kelet-Európa szovjet megszállására, vagy az al-Keida megszületésére), el kell ismerni, hogy nemcsak Amerika érdekeinek az érvényesítése szempontjából bizonyultak hasznosnak, hanem világtörténelmileg is. Vagyis úgy általában „előrevitték” a dolgokat.

A kétpólusú világ megszűnésével azonban megváltozott a helyzet. Nincs olyan ellenpólus, mint amilyen a nácizmus vagy a kommunizmus volt. Ezek valóban világuralomra törekedtek, és rendelkeztek is a hatalomtechnikai eszközökkel, amelyek segítségével ezt az egyébként elvileg megvalósíthatatlan célt legalább megpróbálták elérni.

A radikális iszlám ma az egyik olyan regionális hatalmi tényező, amely az iszlám világban, de mindenekelőtt a Közel-Keleten nem hajlandó elfogadni Amerika hegemóniáját. Csakhogy: a radikális iszlám a maga brutális eszközeivel a világ bármelyik pontján lesújthat, de ebből még nem következik, hogy globális „ellenhatalom” volna. Ehhez nincsenek meg az eszközei, de valószínűleg nem is törekszik ilyesmire.

A másik olyan – Amerika szempontjából közép- és hosszú távon sokkal veszélyesebb – regionális hatalom, amely a „saját” térfelén nem hajlandó Amerika szupremáciáját elfogadni, Kína. Végül a harmadik autonóm regionális hatalom Oroszország, amely azonban e pillanatban még túl gyenge ahhoz, hogy teljesen önállóan lépjen fel. Ezért – épp viszonylagos gyengesége miatt – megpróbál olyan stratégiai partnerségi, illetve szövetségi rendszert kialakítani, amely Nyugat-Európától Kínáig gyakorlatilag az egész Eurázsiát geopolitikai szempontból Amerikától független térséggé képes szervezni.

Lehet, hogy merő véletlen, lehet, hogy éppenséggel törvényszerű, mindenesetre tény, hogy mindhárom említett térségben akad legalább egy olyan gyengébb és éppen ezért a saját egzisztenciális érdekeit a regionális hegemónokkal szemben bármilyen eszközzel megvédeni kész középhatalom, amely Amerika számára ideális szövetséges. A Közel-Keleten Izrael, Kelet-Ázsiában Japán, Kelet-Európában pedig Lengyelország tölti be ezt a különleges szövetségesi szerepet. Hogy milyen eredményekkel és perspektívákkal, arról majd legközelebb.

Molnár Gusztáv

geopolitikai szakértő