Az indoklás szerint darabjaiban leleplezi a mindennapos, felszínes locsogást, és behatol az elnyomás színfalai mögé.

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM | 2005. OKTÓBER 14.

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM | 2005. OKTÓBER 14.

A gall kakas is „kirepült” a világbajnokságra Időpont: 2005-10-13 13:19:28

Harold Pinter születésnapjára irodalmi Nobel-díjat kapott Időpont: 2005-10-13 13:18:20

Jobbik: homofóbiával Mitnyan turuljáért

Az amerikai hírszerzés olyan levelet fogott el, amit állítólag Oszama bin Laden helyettese küldött az iraki al-Kaida sejt vezetőjének, Abu Muszad az-Zarkavinak. A levél azt foglalja össze, mi az a négy lépés, amelyen keresztül el lehet foglalni Irakot. Ezen kívül, bírálja az-Zarkavit a muszlimok elleni kegyetlen merényletei miatt – írja a Guardian.

TÁNCDÁJ KAIRÓBAN Fehér Ferenc, a Finita la Commedia társulat táncos-koreográfusa a legjobb férfi színész díját vehette át Kairóban, a Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztiválon, ahol az együttes aMedusa piercing és azEXIT című előadással szerepelt, melyek rendező-koreográfusa O. Caruso.

Összeállításunkban – melyben Óceánia kivételével mindegyik zónát érintjük – kedvére tallózhat öt kontinens legszebb góljai között. Tartson Ön is velünk!

Varnus Xavér Szegeden Időpont: 2005-10-13 10:04:07

Az epergénnel kezelt lúdfű a kártevők megjelenésekor eperillattal csalogatta magához a kártevők természetes ellenségeit

Nem titkos a ,,titkos kiképzőtábor””- Frei Tamást ismét támadják Időpont: 2005-10-13 10:27:08

58 ezren vándoroltak be Romániából Magyarországra az elmúlt hat évben. Az Ukrajnából és Jugoszláviából (Szerbia és Montenegróból) jött, többségében ugyancsak magyar nemzetiségű immigránsok száma pedig meghaladta a 14, illetve a 7 ezret – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég megjelent Demográfiai évkönyvéből.

Szombaton az UTE Megyeri úti csarnokában rendezik meg a cselgáncs magyar bajnokságot, de a válogatott versenyzők inkább már az egy héttel később sorra kerülő debreceni csapat Eb-re hangolnak. Az újdonsült világ- és Európa-bajnok Braun Ákos azonban az ob-n is tatamira lép.

2005. október 13. 08:08

Index

Már csak öt hely kiadó

Befejeződtek a küzdelmek a Világbajnokság európai selejtező-sorozatában. Hatan még azonban reménykedhetnek.

A magyarországi holokausztoktatásról

A kormányfő „megvédte” elődjét Amerikában