Forrás: hirszerzo.hu

A magyarországi holokausztoktatásról

Gyárfás Dóra 2005. október 13. 07:28

Kis csoportokban, nem nagy tömeg előtt. Párbeszédet gerjesztve, nem esemény-felsorolással. Az indulatok, előítéletek felszínre hozásával lehet a holokausztot hatékonyan tanítani – véli a legtöbb szakértő. Mint ahogy abban is egyetértenek: epizódok felvillantása, személyes történetek közvetítése a lényeg. És azok közül sem a horror-történeteké.

A helyzet ma jobb, mint 10 évvel ezelőtt, de még mindig siralmas. Van ugyan kötelező Holokauszt-emléknap, de az iskolák nem tudnak mit kezdeni vele. Vagy megússzák azzal, hogy április 16-a pont beleesik a húsvéti ünnepekbe és a tavaszi szünetbe, vagy nagy gondban vannak: mondani kellene valamit a diákoknak. Pécsi Katalin, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa ezért dolgozott ki egy programot a tanárok számára: hogy megtanulják tanítani a történelem egyik legkényesebb témáját. Vagy ha akarják, hozhatják magukkal az osztályukat is, és együtt megnézhetik a kiállítást.

„Vannak olyan gyerekek, akik úgy érkeznek a Holokauszt Emlékközpontba, hogy múlt időben beszélnek a zsidókról, mert azt hiszik, hogy egy kihalt népről van szó. Ennek alapján nyugodtan mondhatjuk: nincs ma Magyarországon holokausztoktatás, legalábbis nem átgondolt, szisztematikus módon” – mondja. A holokausztoktatásnak tehát nem április 16-án kellene kezdődnie, hanem jóval korábban, mindenekelőtt a zsidóság fogalmának tisztázásával.

Az elborzasztás rossz módszer

Kovács Mónika, a holokausztoktatás legelismertebb magyar szakértője szerint az első lépcső – amit már akár óvodában is meg lehetne lépni – a gyerekek szolidaritásra, előítélet-mentes látásmódra való nevelése lehetne. Ezt követheti 12-13 éves korban a történelmi tények megismerése és irodalmi művek feldolgozása – például Anna Frank naplójának olvasása – amit több iskolában ajánlanak.

„A gyerekek sokkal jobban tudnak azonosulni egy azonos korú zsidó gyerek problémájával” – véli Babácsi Katalin történelem-magyar szakos tanár is, aki éppen ezért a Sorstalanságot ajánlja nyolcadikos tanítványainak. vannak persze olyanok is, akik viszont úgy gondolják, hogy semmiképpen nem szabad a Sorstalanságot ilyen fiatal gyerekekkel olvastatni. Helyette ekkor már rá lehet térni az antiszemitizmus, a rasszizmus és a diktatúra témakörére.

A terület szakértői egyetértenek abban, hogy a művészeti alkotások nagy segítséget nyújthatnak a gyerekek érzelmi nevelésében – márpedig ebben a kérdésben ez legalább annyira fontos, mint a történelmi háttéranyag. A Holokauszt Emlékközpontban ezért filmklub indult, mely a tanárok figyelmébe ajánlja azokat az alkotásokat, amelyekből ők is tanulhatnak, és be is mutathatnak a diákoknak. Ezek közé tartozik Bob Fosse Cabaret, Ingmar Bergman Kígyótojás, Leni Riefenstahl Az akarat diadala és Claude Lanzmann Shoah című filmje.

De van, aki saját válogatást alkalmaz – hiszen a választék meglehetősen nagy: Babácsi Katalin például Az élet szép, A zongorista és a Schindler listája című filmeket vetíti a Bakáts Téri Általános Iskolában. És azt A holokauszt szemei című magyar filmet, amit Steven Spielberg is bemutatott budapesti forgatása idején az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjainak. Éppen úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva: kis közösségben, párbeszédet gerjesztve, érzelmi ráhatással.

Spielberg megmutatta

Persze Spielbergnek a kisujjában van, hogyan kell a Holokausztot tanítani, több okból is. Egyrészt, mert a holokauszt oktatása sok évtizedes múltra tekint vissza az Egyesült Államokban, másrészt, mert erre hozta létre a Shoah alapítványt. Két másik magyarországi alapítvánnyal együtt (a Haver- és a Hannah Arendt-alapítvánnyal) ez tesz legtöbbet azért, hogy a holokauszt emléke megmaradjon.

Kovács Mónika pedig azért tett sokat, hogy az új tanár-nemzedékek már pontosan tudják, mit és hogyan kell tanítaniuk a holokauszttal kapcsolatban. Most szeptemberben indult az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karán az általa vezetett „Holokauszt és társadalmi konfliktusok” című program, mely összesen 14 kurzusból áll. Ezeket külön-külön és együtt is fel tudja venni minden ELTÉ-s diák. Az első kurzusokra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy máris több százan kezdik meg holokauszt-tanulmányaikat. A legnagyobb érdeklődést A modern antiszemitizmus története című tantárgy váltotta ki.

Érzelmet kell kelteni – akár a művészet eszközeivel

Kovács Mónika szerint a holokauszt oktatása három szinten is hasznos lehet: 1. mint fontos történelmi esemény, része kell, hogy legyen a történelemoktatásnak; 2. az antiszemitizmusnak ez a szélsőséges megnyilvánulása elrettentésül is szolgálhat a rasszizmus minden megnyilvánulásával szemben; 3. az emberi jogok és a demokratikus értékek szempontjából is kiváló példa, fontos negatív vonatkoztatási pont.

„Az azonban, hogy az oktatás ezek közül a lehetséges célok közül melyiket és milyen eredménnyel éri el, nagymértékben függ a tanárok felkészültségétől és az alkalmazott tananyagoktól és módszerektől” – mondja. Azt pedig kétli, hogy a fiatalokat automatikusan a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen neveli – amit a holokausztoktatás mellett elkötelezettek egy része remél.

„Sok gyerek teszi fel a kérdés a népirtásról hallva, hogy vajon miért pont a zsidókkal történt mindez. Biztos elkövettek valamit… – gondolják. Ez azt mutatja, hogy a holokauszt megismerése még nem ébreszt automatikusan szimpátiát a zsidók iránt” – mondja. Szerinte a rasszizmus ellen leginkább szociálpszichológiai eszközökkel lehet terelni a diákokat – amit ő alkalmaz is saját kurzusán. Itt olyan gyakorlatokat végeznek a hallgatók, amelyek megismertetik velük a kisebbségi lét élményét. Ugyan csak kis dózisban, de megtapasztalhatják, milyen érzés a kirekesztettség.

Azt azonban fontosnak tartja elmondani:”A holokausztoktatásnak nem szabad sem az áldozatok, sem az elkövetők szerepébe „kényszeríteni” a gyerekeket, a holokausztot nem lehet és nem is kell „átélniük”, annak következménye ugyanis a kétségbeesés és a lelki védekezés lenne. A feladat sokkal inkább annak megismerése, hogy mi történt, valamint annak megértése, hogy miért történt meg mindez. A cél nem a gyerekek érzelmi sokkolása, hanem a demokratikus értékrend melletti elkötelezettségük megerősítése, hogy ami megtörtént, ne történhessen meg újra.”

Ahová a marhavagon befutott… Novák Ilona grafikus más megközelítésből fogott neki a feladatnak, hiszen ő a művészet felől érkezett. Többször megvalósította már saját ötletét: kibérel egy marhavagont, a belsejét feketére festi, a padlóra pedig 80 pár lábnyomot rajzol. A diákoknak bele kell állnia a lábnyomokba, és néhány percre átérezni, milyen lehetett összezsúfolva utazni a láger felé. Novák Ilona a legközelebbi akcióját már a Holokauszt Emlékközponttal közösen szervezi.

A cél tehát, hogy minden tanár megtalálja a saját eszközét arra, hogy élményt okozzon a diákoknak – ehhez azonban először neki magának kell az élményt megtapasztalnia.

A Kádár-rendszerben erre nem volt mód, ma viszont egy pályázat útján (melyet Izrael állam és az oktatási tárca közösen hirdet) akár két hetes jeruzsálemi tanulmányúton is részt vehet, és végighallgathatja a Jad Vasem dokumentációs központ 100 órás kurzusát. Van, aki úgy tér haza, hogy diákjait nem engedi végezni anélkül, hogy utolsó évben egy auschwitzi túrát ne szervezne nekik. Más egy túlélőt hív az iskolába, hogy elmesélje személyes tapasztalatait (ebben szintén a Holokauszt Emlékközpont segítheti). De egyelőre az is elég lenne, ha minden tanár párbeszédet kezdeményezne.