Berlusconi csak vérre és könnyekre számíthat a temetővé váló Rómában Időpont: 2005-07-26 10:10:58

A napokban három magyar filmet láthat a közönség Ausztráliában, az 54. Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Filmunió. A világ kortárs filmművészetét bemutató rendezvény fő programja a rövidfilmverseny, melynek meghívottjai között van Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje. A július 20-tól augusztus 7-ig tartó fesztiválon a közönség megtekintheti Koltai Lajos Sorstalanság és Gauder Áron Nyócker! című filmjét is – olvasható a filmunió közleményében.

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) panaszt tett a Fővárosi Főügyészségen, miután a II. és III. kerületi ügyészség elutasította feljelentését a Heineken sörön látható vörös csillag használata miatt.

A Gázai övezetben lévő zsidó telepek felszámolása után az izraeli célpontok elleni támadások megakadályozása a Palesztin Hatóság feladata lesz – jelentette ki egy brit televíziónak adott nyilatkozatában hétfőn Szilvan Salom izraeli külügyminiszter.

Fekete István Tüskevár című regénye a nagysikerű tévésorozat után ismét életre kel, ezúttal filmvásznon.

A nemzetközi terrorizmus elleni átfogó egyezmény elfogadását sürgeti Kofi Annan, ENSZ-főtitkár

A Király utca 57-es szám alatti lakóházat a külső és belső felújítás, valamint a lépcsőházi freskó restaurálása után Hunvald György polgármester és Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke mutatta be

Izrael a hosszú évek során elég gyakorlottá vált abban, hogy lefegyverezze az öngyilkos merényletre készülőket

www.mult-kor.hu

Házilag készített rakétát lőttek egy izraeli városra Időpont: 2005-07-26 09:10:31

Megfenyegették Olaszországot az iszlám terroristák – közölte egy titkosszolgálati hírekre szakosodott izraeli internetes lap, a Debka. „London után Rómán a sor” – jelent meg egy honlapon, melyet a Debka nem nevezett pontosan meg.

Az átfogó, terrorizmusellenes ENSZ-egyezmény körüli vita korábban azért akadt meg, mert a tagországok nem tudtak megegyezni: minek minősüljenek a palesztin öngyilkos merényletek, illetve az izraeli katonai akciók Ciszjordániában és a Gáza-övezetben.

Házilag készített rakétát lőttek ki a Gázai övezetből az Izrael déli részén fekvő Szderót városára.

Épp egy börtönőrt autóstoppolt le egy szökött rab Izraelben, minek eredményeként rögvest vissza is fuvarozták a rácsok mögé.

Házilag készített rakétát lőttek ki kedden reggel a Gázai övezetből az Izrael déli részén fekvő Szderót városára. A felrobbanó rakéta több gépkocsit és egy erkélyt megrongált.

Illés Mátyás, e-mail

Tizedik alkalommal rendez rangos női teniszversenyt a Római Teniszakadémia

A BBC szerint a pakisztániak részvétele az Egyiptomban elkövetett merényletben rendkívülinek számít