Forrás: Magyar Hírlap

Tizedik alkalommal rendez rangos női teniszversenyt a Római Teniszakadémia

Tizedik alkalommal rendez rangos női teniszversenyt a Római Teniszakadémia. Az elmúlt évek során megfordult már itt a cseh Novotna, a francia Testud, az orosz Kurnyikova, a bolgár Maleeva, a dél-afrikai Coetzer – hogy csak a legnevesebbeket említsük.

Ebben az évben a viadal kicsit későbbi időpontra került a WTA versenynaptárában. Míg korábban a Roland Garros egyik felvezetőjének számított, most július utolsó hetére helyezték át. A másik érdekesség, hogy egy kategóriával magasabbra jutott, az összdíjazás most 140 ezer dollár. A mezőny most is erős, s főleg nagyon kiegyensúlyozott, az első kiemelt az izraeli Anna Smashnova 53. volt a világranglistán a sorsolás elkészítésekor, s egy-két kivételtől eltekintve a főtáblás mezőny tagjai a legjobb száz között találhatók.

A magyarok közül Mandula Petra sérülése nem jött rendbe, így ő nem indul. A főtáblára saját jogon nem került magyar, szabadkártyát Szávay Ágnes és Kapros Anikó – két ifjúsági Grand Slam-győztesünk – kapott.

A kvalifikációval próbálkozó versenyzőink közül senki sem tudta kiharcolni a főtáblára kerülést. Legtovább Nagy Kyra jutott, a harmadik fordulóban azonban 6:2, 7:5-re kikapott az ukrán Savcsuktól. Czink Melinda, Németh Virág és Gubacsi Zsófia a második, Pócza Barbara és Lászlóffy Vivien pedig az első körben búcsúzott.

Tegnap néhány mérkőzést már a főtáblán is játszottak, s mindjárt az elején kiesett a verseny negyedik kiemeltje, az olasz Roberta Vinci, akit a kolumbiai Castano győzött le.

Kapros Anikó (259. a világranglistán) a verseny nyolcadik kiemeltje, a cseh Ondraskova (81.) ellen játszik az első fordulóban. A vasárnap ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő 16 éves Szávay Ágnes (192.) első ellenfele az a spanyol Maria Sánchez Lorenzo lesz, aki a Roland Garroson az első fordulóban a címvédő orosz Miszkinát búcsúztatta.

Eredmények, főtábla, első forduló: Kostanic (horvát, 4.)- Loit (francia) 6:1, 6:2, Diaz-Oliva (argentin, 6.)-Parra Santonja (spanyol) 3:6, 6:4, 6:0, Castano (kolumbiai)-Vinci (olasz, 3.) 6:1, 1:6, 6:4.

fg

Comments are closed.