A Magyar Szocialista Párt ismét jogilag szankcionálná az úgynevezett gyűlöletbeszédet. A baloldali rezsim nem először igyekszik korlátozni a szólásszabadságot.

A férfi ellen ketten is panaszt tettek

A Magyar Szocialista Párt ismét jogilag szankcionálná az úgynevezett gyűlöletbeszédet. A baloldali rezsim nem először igyekszik korlátozni a szólásszabadságot.

A Vác a Besztercebányával (Banska Bystrica) találkozik a 16 közé jutásért a női kézilabda KEK-ben. Az első mérkőzésnek október elsején vagy 2-án a Duna-partiak, míg az egy héttel később sorra kerülő visszavágónak a szlovákok adnak otthont.

Sem a rendőrség, sem a Mazsihisz, sem a szobrászművész nem tartja valószínűnek, hogy antiszemita indítékból rongálták meg a nyilasterror áldozatainak emlékművét, de nem zárják ki ezt a lehetőséget sem. Az emlékműről négy vascipőt feszítettek le ismeretlenek július 18-án. A rendőrség még nem talált szemtanúkat, de nyomravezetői díjat sem tűzött ki.

www.mult-kor.hu

www.mult-kor.hu

Maja nyelven fognak beszélni az amatőr színészek Mel Gibson új filmjében, a 3000 évvel ezelőtt játszódó Apocalyptó-ban. Az amerikai terjesztésért felelős Disney nem emelhet kifogást a rendező kockázatos ötlete ellen, mivel A rettenthetetlen és A passió sikere óta a stúdiók úgy ugrálnak, ahogy Gibson fütyül.

Before Dawn, Sorstalanság és Nyócker az 54. Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

A gázai kivonulásra készülnek az izraeliek – a nem mindennapi feladatra nem mindennapi módon.

Az első helyen kiemelt Anna Smashnova könnyen nyert a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztorna nyitó körében.

Izrael csalódott az új pápában Időpont: 2005-07-26 14:49:49

Zuschlag megbűnhődte már?

Hírlap BelföldKülföldTechGazdaságBulvárVéleménySportKultKeresésFórumokLevelezésTár.hu

Izraelbe megy az Intel

A francia börtönökben ülő elítéltek 70 százaléka muzulmán – idéz egy felmérést a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Süddeutsche Zeitung egy Mexikó és az USA között kirobbant diplomáciai vitáról tudósít, melynek oka egy, a mexikói bélyegeken szereplő rajzfilmfigura, amit az amerikaiak rasszista karikatúrának tartanak.

Azt, hogy Semjén képviselő nem nagykanállal eszi a bölcsességet, s hogy nem tartozik az éles eszű gondolkodók közé, már eddig is sejtettük. Semjén képviselő emberi karakterjegyeit figyelemre méltó politikusi pályáján eddig sem kimondottan az érvelés, mint olyan képezte. De nem is a nyíltság, s a belső igényesség, amely a tudásra vágyó embert a világ jobb, vagy legalábbis differenciáltabb szemléletéhez vezeti.

Népszabadság Online, 2005. július 26. 14:28

Népszabadság Online, 2005. július 26. 13:20

Házilag készített rakétát lőttek ki kedden reggel a Gázai övezetből az Izrael déli részén fekvő Szderót városára.