Női párbajtőr- és férfi kardcsapatunk is a negyedik helyen végzett a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon, így válogatottunk továbbra is csak két éremmel rendelkezik, Nemcsik Zsolt és Tóth Hajnalka egyéni ezüstjével. Az Eb előtt Szabó Bence szövetségi kapitány célkitűzésként három érem megszerzését fogalmazta meg, de a terv még túl is teljesíthető, hiszen vasárnap férfi párbajtőr- és női tőrcsapatunk is a dobogóra készül.
Népszabadság Online, 2005. július 2. 17:23
Elődöntőbe jutott női párbajtőr- és férfi kardcsapatunk is a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon.
Abbász be akarja vonni a Hamászt a kormányba Időpont: 2005-07-02 13:15:24
Fölényes és magabiztos győzelmet ért el eddigi mindkét mérkőzésén a a magyar női párbajtőr-válogatott a Zalaegerszegen zajló vívó Európa-bajnokságon – olvasható az nso.hu-n.
Két győzelemmel kezdte szereplését a magyar női párbajtőrcsapat, így bejutott a legjobb négy közé a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon
Az emberi jogok tiszteletben tartását követelte Üzbegisztántól és Fehéroroszországtól az amerikai külügyminiszter – adta hírül a közrádió.
A palesztin elnök a kormányzásban való részvételre kérte fel a Hámász radikális szervezetet. Mahmúd Abbász szerint így közösen tudnák ellenőrizni az augusztusban tervezett izraeli kivonulást a Gázai övezetből.
Mahmúd Abbász palesztin elnök a kormányzásban való részvételre kérte fel a Hámász radikális szervezetet, mivel szerinte így közösen tudnák ellenőrizni az izraeli kivonulást a Gázai övezetből.
Mahmúd Abbász palesztin elnök felkérte a Hamász radikális palesztin mozgalmat, hogy haladéktalanul csatlakozzon a kormányához. Izrael szerint elfogadhatatlan a Hamász részvétele az Abbász-kormányban.
Az emberi jogok tiszteletben tartását követelte Üzbegisztántól és Fehéroroszországtól az amerikai külügyminiszter. Condoleezza Rice az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet parlamenti közgyűlésén beszélt erről Washingtonban.
A hadsereg azért vett zárlat alá huszonegy telepet, hogy megakadályozza a kivonulást ellenző ultraortodox aktivisták beözönlését
Robert Redford kapta az életműdíjat