A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota egyelőre stabilizálódott – jelentette az ADNKronos olasz hírügynökség Camillo Ruini bíborosnak, Róma pápai helynökének személyi titkárára hivatkozva, aki úgy nyilatkozott, hogy II. János Pál már látja, és kézzel érinti Istent.

A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota egyelőre stabilizálódott – jelentette az ADNKronos olasz hírügynökség Camillo Ruini bíborosnak, Róma pápai helynökének a személyi titkárára hivatkozva. Ugyanakkor a Vatikán azt is hozzátette: már nincs remény.

A súlyos szívelégtelenségben és szepszisben szenvedő pápa továbbra is küzd az életéért, de a Vatikán szerint már nincs esély a 84 éves egyházfő felgyógyulására. Közben Lengyelországtól a Fülöp-szigetekig, Kenyától Peruig hívő keresztények, izraeliták és muzulmánok milliói imádkoztak II. János Pálért. A budavári Mátyás-templomban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét a jelenlévő papokkal késő este a pápáért tartott imavirrasztáson, amelyen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is. Az Egyesült Államokban George Bush elnök és felesége imádkozott a szentatyáért.

A római Szent Péter téren hívők tízezrei imádkoztak a pápa ablakai alatt

A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota az ADNKronos olasz hírügynökség jelentése szerint egyelőre stabilizálódott

Gergely Jenő, 2005. április 2. 00:00

A Nap kél 6.21, nyugszik 19.15 – a Hold kél 3.22, nyugszik 10.58 órakor.

Kényszerpihenő