Ismét alelnökévé választotta az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége, vagyis az Antifasiszta Világszövetség Hanti Vilmost, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnökét. A nemzetközi szervezet XIV. kongresszusán 17 ország szervezeteinek küldöttei vettek részt, Magyarországot a MEASZ képviselte.
JNA24 médiafigyelő
Két éve avatták föl Budán az engedély nélkül felállított turulszobrot. És éppen egy éve maradt el Veszprémben az engedéllyel épített 56-os emlékmű avatása, mivel a frissen választott jobboldali testület a polgármester javaslatával visszavonta a jogerős döntést. A két szobor azóta a jobboldali politikusok és táboruk eszközévé vált.
Bár a kilencvenes években több ötvenhatos ült a parlamentben, mint ma, egy évtizede még képesek voltak közös mondatok megfogalmazására, és a pártok sem próbáltak emblematikus forradalmi figurákat gyártani – így látja Rainer M. János történész a politika és a forradalom mai kapcsolatát.
Az idei október 23-án nem annyira a forradalom eseményeit idézzük fel, mint inkább a tavalyi utcai harcokat. Ennek okait keresve meg kell említeni a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követő tüntetéssorozatot, a tévészékház elfoglalását, valamint a Fidesz kormánybuktató szándékokat tüzelő nyilatkozatait is. Összeállításunk az elmúlt egy év eseményeinek tükrében láttatja azt, mi vezetett odáig, hogy 2007. október 23. inkább szól 2006-ról, mint 1956-ról.
A múlt szélsőjobboldali szellemei

Nyugtalanságának adott hangot a szlovák külügyminisztérium a Magyar Gárda új tagjainak felesketése miatt. A távirati irodához eljuttatott közleményben a szlovák diplomácia megállapítja: mivel a jelenség az egyesülő Európa demokratikus eszméinek durva tagadását jelzi, semmiképpen sem szabad észrevétlenül hagyni, hogy az Európai Unió és a NATO szövetséges országában egy agresszív és fasiszta eszmék jeleit mutató félkatonai szervezet legálisan működjön.
Külügyminisztériumi nyilatkozat
Nyilatkozatban adott hangot nyugtalanságának a Magyar Gárda új tagjainak felesketése miatt vasárnap a szlovák külügyminisztérium. Közleményében a szlovák diplomácia megállapítja: mivel a jelenség az egyesülő Európa demokratikus eszméinek durva tagadását jelzi, semmiképpen sem szabad észrevétlenül hagyni, hogy az Európai Unió és a NATO szövetséges országában egy agresszív és fasiszta eszmék jeleit mutató félkatonai szervezet legálisan működjön.
A múlt szélsőjobboldali szellemei címmel közöl írást vasárnap a Magyar Gárdáról internetes kiadásában a Der Spiegel. A cikk bevezetőjében megállapítja: Magyarországon erőszakra kész szélsőjobboldaliak mozgolódnak, s a közelmúltban egy, a hitleri nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetéhez, az SA-hoz hasonló „gárda-formáció” jött létre.
Nyilatkozatban adott hangot nyugtalanságának a Magyar Gárda új tagjainak felesketése miatt vasárnap a szlovák külügyminisztérium.
Nyilatkozatban adott hangot nyugtalanságának a Magyar Gárda új tagjainak felesketése miatt vasárnap a szlovák külügyminisztérium.
A múlt szélsőjobboldali szellemei címmel közöl írást vasárnap a Magyar Gárdáról internetes kiadásában a Der Spiegel.
Az MSZP arra szólítja fel a pártokat, egyértelműen és véglegesen határolódjanak el a Magyarországon tapasztalható szélsőségektől – mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, a Magyar Gárda avatási rendezvényével egy időben tartott sajtótájékoztatón.
Sohasem szabad az erőszak igazolására felhasználni a vallást, a hit a béke eszköze kell, hogy legyen – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa vasárnap Nápolyban. A Szent Egyed Közösség által szervezett háromnapos béketalálkozón zsidó, muzulmán, buddhista és keresztény (köztük ortodox és anglikán) vallási vezetők előtt mondott beszédében felszólította a különféle vallások követőit, hogy használják hitüket a népek megbékélésének elősegítésére.





