Kezdőlap » JNA24 » Origo

Origo

Az AC Milan a hamarosan kezdődő nyári futballtáborával, míg a másik népszerű milánói klub, az Internazionale az utánpótlás-nevelési módszerei átadásával segíti a magyar gyerekek fejlődését: a kék-fekete egyesület képviselői pénteken sajtótájékoztató keretében ismertették az angyalföldi Láng SK-val kötött szerződés lényegét.

A Bolton Wanderers ingyen megszerezte a veterán kapust, Ian Walkert, aki legutóbb a Leicester Cityben szerepelt. A Toulouse FC szerb védője, Predrag Ocokoljic a másodosztályú Chateauroux-ba szerződött.

Harmadával kevesebb lakást adtak el idén Budapesten a tavalyi első fél évhez képest – értesült a Népszabadság. A fővárosi illetékhivatal adatai szerint ugyanakkor az eladott lakások ára 10-15 százalékkal nőtt az elmúlt másfél évben.

Azonnali lépéseket követelt Mahmúd Abbász palesztin elnöktől a két nappal ezelőtti, öt izraeli halálát okozó, Netanjában elkövetett öngyilkos robbantásos merénylet felelőseinek kézre kerítésére Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter – jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.

A dortmundi Sparkassen Chess Meeting szuperverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal remizett Etienne Bacrottal. A spanyol megnyitású játszmában a franciák legjobbja biztos kézzel hárította nagymesterünk próbálkozásait. A holland Loek Van Wely legyőzte az izraeli Emil Szutovszkijt, és félpontos előnyre tett szert.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) július 31-én választ új elnököt – közölte Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. A közgyűlésen az egyetlen napirendi pont az elnökválasztás – mondta.

Egy fiatal izraeli nő életét vesztette csütörtökön palesztin rakétatámadás következtében a Gázai övezettől északra fekvő Nativ Haaszara faluban – közölték katonai és egészségügyi források. Néhány órával korábban az izraeli hadsereg lelőtt egy palesztin fegyverest a ciszjordániai Nábluszban.

A hazai közönség előtt szereplő Tathiana Garbin két sima játszmában nyert a hatodik helyen kiemelt horvát Jelena Kostanic ellen a 140 ezer dollár összdíjazású olaszországi tenisztorna második fordulójában.

Oroszország Leonyid Nyevzlin, a Jukosz orosz olajcéget ellenőrző Menatep holding főrészvényesének kiadatását követeli az Egyesült Államoktól. Az üzletember javaslata szerint Oroszországot ki kellene zárni a G8-ból.

A Kupagyőztesek Európa Kupája ugyan már hat éve megszűnt, de azért az országos kupasorozatoknak sok helyen még mindig megvan a presztízsük, nem utolsósorban azért, mert a győztes kvalifikálja magát a nemzetközi porondra – ha nem is a KEK, hanem az UEFA-kupa mezőnyébe. Összeállításunkban azon európai országok kupasorozatainak döntőjéről számolunk be, ahol őszi-tavaszi rendszerben futballoznak.

Egy amerikai biztonsági szakértő szerint kilencven napon belül az Egyesült Államokat a londonihoz hasonló terrortámadás éri; a szakember a Fox News hírtévének nyilatkozott szerdán.

2003 és 2004 után immáron harmadszor tekintjük át az őszi-tavaszi rendszerű európai labdarúgó-bajnokságok elmúlt szezonjának a történéseit.

Albánia

Nagyszerű győzelemmel folytatta szereplését Lékó Péter a dortmundi Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen. A torna ötödik fordulójában a sötét bábukat vezetve mért vereséget az éllovas, a játszmáig még veretlen dán Peter Heine Nielsenre. A fontos nyeréssel nagymesterünk hármas holtversenyben vezet. A játéknap további csatái sorban döntetlennel végződtek. A szerdai szabadnap után a hatodik fordulóban Lékó a francia Etienne Bacrot ellen a világos bábukat vezeti.

A magyar bajnokság második helyezettjének már az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában pályára kell lépnie, és a Ferencvárosi TC olyan ellenfelet kapott a belorusz MTZ-RIPO Minszk képében, amely nem számít különösebben ismertnek. A Fradi jelenlegi játékoskeretét figyelembe véve azonban egyáltalán nem szabad lebecsülni a minszkieket, hiszen az MTZ tele van utánpótlás-válogatottakkal.

Nagyszerű győzelemmel folytatta szereplését Lékó Péter a dortmundi Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen. A torna ötödik fordulójában a sötét bábukat vezetve mért vereséget az éllovas, a játszmáig még veretlen dán Peter Heine Nielsenre. A fontos nyeréssel nagymesterünk hármas holtversenyben vezet. A játéknap további csatái sorban döntetlennel végződtek. A szerdai szabadnap után Lékó a francia Etienne Bacrot ellen a világos bábukat vezeti.

Öngyilkos robbantásos merényletet követett el feltehetőleg egy palesztin szélsőséges kedden Netanja izraeli kikötőváros egyik bevásárlóközpontjának bejáratánál.

Leedsben egyszerre hat helyszínen léptek akcióba a Scotland Yard terroristaellenes egységei, a merénylők utáni hajszában. A város egyik, főként bevándorlók lakta negyedében hermetikusan lezártak hat utcát, mintegy 600 embert kitelepítettek, majd több rendőr hatolt be az egyik épületbe. Több ellenőrzött robbantást is végeztek. Az akció „közvetlen összefüggésben áll” a múlt heti merényletekkel.

A Scotland Yard főparancsnoka valószínűnek tartja, hogy London ellen újabb merényletet fognak megkísérelni, csak az nem tudható, hogy mikor. A brit rendőrség jelenleg vidéki házakban kutakodik a merényletekkel kapcsolatban. Közben kiderült, hogy a négy bombát feltehetően egyazon személy készítette, és feltehetően meglett az egyik robbantó holtteste is. A brit rendőrség állítólag napokon belül közzéteszi a merénylet gyanúsítottjainak képét.

Vidéki házakban kutakodik a brit rendőrség a londoni merényletekkel kapcsolatban. Összesen öt házat vizsgálnak Yorkshire grófságban. Közben kiderült, hogy a négy bombát feltehetően egyazon személy készítette, és feltehetően meglett az egyik robbantó holtteste is. A brit rendőrség állítólag napokon belül közzéteszi a merénylet gyanúsítottjainak képét. A robbantásokban 52-en vesztették életüket, magyar áldozat nincs.