Akit egyszer a hatalom szele megcsapott nehezen mond le róla. Sokan még azután is ragaszkodnak hozzá, hogy – jogosan, vagy jogtalanul – elűzték őket miniszteri, elnöki székükből, királyi trónjukról, országukból. Az [origo] megkísérelte összegyűjteni a még élő és posztjukra – ha csak jelképesen is – igényt tartó királyság nélküli királyokat, ország nélküli diktátorokat, elnököket.
Origo
Vétlennek minősítette a révkomáromi járási rendőrkapitány azokat az egykori fasiszta egyenruhára emlékeztető öltözetben Révkomáromban felsorakozott szlovák szélsőjobboldaliakat, akik a helyszínre érkezett magyarországi jobboldaliak ellentüntető csoportjával június 5-én szócsatába keveredtek, és csak a közéjük állt rendőri erők akadályozták meg a tettlegességet. Ezzel szemben a magyar csoport néhány tagja ellen vádat emelnek – közölte Ján Stark.
Az egykori rigai csodagyerek, a hokival is kacérkodó, fizikailag tökéletesen felkészült, három éve karatézó, a nehéz állásokban is jól küzdő Arkadij Naiditsch nevétől hangos a sakkvilág. A 19 éves német nagymester félpontos előnnyel megnyerte Dortmundban a 33. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. Messze a legalacsonyabb Élő-pontszámmal rajtolt, és „megleckéztette” az egymásra figyelő, az argentínai világbajnokság előtt „tartaléklángon” játszó szupersztárokat.
Több éves előkészítés után indult el a kétszintű érettségi gépezete, az Oktatási Minisztérium (OM) mégsem tudta megúszni botrányok, csalások és alkotmánybírósági, ombudsmani elmarasztalások nélkül. A pechsorozat még nem ért véget, legutóbb az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy igazságtalan előnyt kaptak a korábban érettségizettek. Az OM a problémát a keretszámok átcsoportosításával akarta orvosolni, mire az oktatási jogok biztosa közölte: ezt a módszert továbbra is elfogadhatatlannak tartja.
A dortmundi Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny óriási meglepetésre Arkadij Naiditsch győzelmével fejeződött be. A hazai pálya előnyét élvező 19 éves nagymester az utolsó fordulóban gyorsan remizett Peter Szvidlerrel. Az orosz nagymester a világos bábukat vezetve „ajándékozta” a fél pontot ellenfelének. Lékó Péter drámai csatában elszenvedte harmadik vereségét, Veszelin Topalov 106 lépésben kényszerítette feladásra. Lékó nyolcadikként zárta szereplését.
A vasárnapra maradt – már tét nélküli – két egyest megnyerték a magyarok az ukránok ellen a Davis-kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában. A házigazdák már szombaton kiharcolták a továbbjutást, miután behozhatatlan, 3-0-s előnyre tettek szert. Az ukránok a finn-bolgár összecsapás továbbjutójával csapnak össze a feljutásért. A Világcsoportban argentin-szlovák és horvát-orosz elődöntőkre kerül sor szeptemberben.
A dortmundi Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny nyolcadik fordulójában Lékó Péter világossal csak remizett az izraeli Emil Szutovszkijjal. A befejező játéknap előtt nagymesterünk holtversenyben az ötödik, és Veszelin Topalovval játssza utolsó játszmáját. A bolgár nagymester sötéttel nyert az éllovas Loek Van Wely ellen. Óriási meglepetésre félpontos előnnyel a 19 éves Arkadij Naiditsch áll az élen, Peter Szvidlerrel szemben a sötét bábukat vezeti a vasárnapi záró fordulóban.

