Forrás: Origo

A Hamász radikális palesztin mozgalom kész beszüntetni az Izrael elleni rakétatámadásokat, ha Izrael véget vett az „erőszakos cselekedeteinek” – közölte hétfőn a csoport szóvivője.

„A Hamász kész beszüntetni a rakétatámadásokat, azzal a feltétellel, hogy az ellenség véget vet a népünk elleni erőszakos cselekedeteknek” – jelentette ki Musir el-Maszri szóvivő. A szóvivő szerint már „érzékelhető bizonyos nyugalom, miután az ellenség csökkentette erőszakos cselekedetei számát”. A szóvivő azután nyilatkozott, hogy a Hamász vezetői és a Musztafa al-Buheiri tábornok, a hírszerzés második embere vezette egyiptomi küldöttséggel tárgyaltak Gázában.

Előzőleg Mahmúd Abbász palesztin elnök szólított fel ismételten az Izrael elleni rakétatámadások beszüntetésére, hangsúlyozva, hogy elutasítja „polgárháború” kirobbantását a palesztinok között. „Reméljük, hogy nem kényszerülünk tüzet nyitni azokra, akik rakétákat lőnek ki és minden fél felelősen jár el. Részünkről – mint már mondtam – nem akarunk polgárháborút” – közölte Mahmúd Abbász Gázában újságírók előtt.

(MTI)

Comments are closed.