Forrás: Origo

Vidéki házakban kutakodik a brit rendőrség a londoni merényletekkel kapcsolatban. Összesen öt házat vizsgálnak Yorkshire grófságban. Közben kiderült, hogy a négy bombát feltehetően egyazon személy készítette, és feltehetően meglett az egyik robbantó holtteste is. A brit rendőrség állítólag napokon belül közzéteszi a merénylet gyanúsítottjainak képét. A robbantásokban 52-en vesztették életüket, magyar áldozat nincs.

Több vidéki magánlakásban kezdett házkutatást a brit rendőrség kedden a múlt heti londoni merényletekkel kapcsolatosan. A Scotland Yard kedd délelőtti közlése szerint a terrorellenes ügyosztály egységei Nyugat-Yorkshire grófságban összesen öt házban vizsgálódnak.

A brit rendőrség közel jár ahhoz, hogy azonosítsa a múlt csütörtöki londoni bombamerényletek egyik elkövetőjét – jelentette a Financial Times. A brit lap keddi száma a nyomozás egyik meg nem nevezett külföldi résztvevőjét idézte, aki szerint néhány napon belül közzétehetik egy vagy több gyanúsított fényképét.

Eközben törvényszéki orvos szakértők nagy figyelmet szentelnek a felrobbantott buszról előkerült két holttestnek, mert azt gyanítják, hogy sikerült megtalálniuk az egyik merénylőt. Egy magas rangú rendőr szerint a két ember vagy a pokolgép fölött ült, vagy náluk volt a robbanószerkezet, ezért az egyikük feltehetően maga a robbantó. A busz közelében egy testéről leszakadt fejet is találtak, ami – izraeli tapasztalatok szerint – öngyilkos merénylőre utal – írja a Times Online.

A brit lap emellett úgy tudja, hogy az öt nappal ezelőtti merényletekben használt, hátizsákba rejtett, négy és fél kilós robbanószerkezeteket nagy valószínűséggel egy szakember készítette, feltehetően nagy hatásfokú katonai robbanóanyagból. A rendőrség szerint ugyanis a robbantások helyszínein talált robbanóanyag-maradványok megegyeznek. A feltételezések szerint a robbanószert a Balkánról csempészték be Nagy-Britanniába.

A robbantók ellen folytatott hajszában több mint 800 rendőrt mozgósítottak, akik a Scotland Yard terrorellenes egységével együttműködve vesznek részt Nagy-Britannia valaha volt legnagyobb szabású nyomozásában.

A múlt heti robbantás-sorozatban a hivatalos adatok szerint 52-en vesztették életüket, de a hatóságok arra számítanak, hogy még nő az áldozatok száma. A Times szerint a rendőrség összesen 74 családhoz rendelt ki családi kapcsolati tisztet. Eközben az Egyesült Államok 12 ezer katonájának tanácsolta azt, hogy biztonsági okokból ne látogasson a brit fővárosba, ahol csütörtökön 2 perces néma csenddel és misével emlékeznek az áldozatokra.

Nincs magyar áldozat

Valamennyi keresett magyar állampolgárról sikerült információt szerezni, és az egyetlen könnyebb sérültön kívül nincs magyar áldozata a múlt heti londoni robbantás-sorozatnak – közölte kedden a külügyi szóvivő. „A Külügyminisztériumban felállított válságközpont 24 óra alatt több mint háromszáz hívást fogadott. A hívók részben a Londonban tartózkodó hozzátartozóik, ismerőseik iránt érdeklődtek, részben utazási információkat kértek és kaptak” – közölte Polgár Viktor.

MTI/[origo]

Comments are closed.