Nem távozik önként a győri önkormányzat közigazgatási bizottságából Szabó János, az Antall-kormány volt agrárminisztere, aki a testület múlt heti ülésén tett cigányellenes kijelentéseiről híresült el. A politikus a jegyzőkönyv szerint a „cigánybűnözésről” értekezve azt mondta a romákról: „két megoldás létezik a probléma kezelésére, az egyik a kiirtás, a másik eltartás (…) a kiirtás már szóba sem jöhet, így marad az eltartás.
Népszava
Palesztinok ezrei tegnap a raffahi határátkelőnél „áttörtek” Gáza térségéből egyiptomi területre. Becslések szerint több mint 60 ezer gázai érkezett a Sinai-félszigetre. Az egyiptomi rendőrök és határőrök nem tudták, valószínűleg nem is akarták útjukat állni, és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ezt nyíltan meg is mondta. A gázai palesztinok éheznek, ezért engedték Egyiptomba a fegyvertelen embereket – mondta az elnök.
Medgyessy Péter beszédet mondott az Izraelben rendezett Herzliya Konferencián. A tanácskozáson a magyar politikus a globális kihívásokról, az energiabiztonság biztonságának kérdéséről és a jelzáloghitel-válságról beszélt. Medgyessy Péter a konferencia ideje alatt számos vezető izraeli politikussal tárgyalt. Találkozott Benjamin Netanjahu volt miniszterelnökkel, akinek tájékoztatást adott a magyar gazdaság helyzetéről és a reformok alakulásáról.
Fotó: Népszava-archív Méltatlan a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az a fellebbezési ellenkérelem, amelyet az LB jogi képviselője terjesztett elő nemrég egy személyiségi jogi perben. Az ellenkérelem hangvétele és stílusa miatt vizsgálat indul. Ezt tartalmazza az a válaszlevél, amelyet Lomnici Zoltán főbíró küldött a Magyar Helsinki Bizottságnak. A bizottság előzőleg kifogásolta, hogy az LB éles hangú beadvánnyal reagált a 2.
Nem távozik önként a győri önkormányzat közigazgatási bizottságából Szabó János, az Antall-kormány volt agrárminisztere, aki a testület múlt heti ülésén tett cigányellenes kijelentéseiről híresült el. A politikus a jegyzőkönyv szerint a „cigánybűnözésről” értekezve azt mondta a romákról: „két megoldás létezik a probléma kezelésére, az egyik a kiirtás, a másik eltartás (…) a kiirtás már szóba sem jöhet, így marad az eltartás.
Az emlékezet napja alkalmából felavatták a második világháborúban több ezer magyar zsidót megmentő Giorgio Perlasca mellszobrát az Olasz Kultúrintézet előtt Budapesten. Paolo Guido Spinelli, Olaszország magyarországi nagykövete az avatáson elmondta: Perlasca pusztán a barátság és a szeretet jegyében a saját életet is kockára tette azért, hogy másokat megmentsen. Hozzátette: az Olasz Kultúrintézet előtt álló szobor mindig emlékeztetni fogja az embereket a soára, a zsidó nép tragédiájára.
„Pótolhatatlan kulturális örökség nyomait tünteti el egy féktelen ingatlanspekuláció” bevezetéssel közölte szerdán a Le Monde című francia napilap Jean-Pierre Frommer, a magyar kultúra párizsi népszerűsítésével foglalkozó Mardis hongrois de Paris (Párizsi magyar keddek) nevű francia kulturális egyesület elnökének Állítsuk meg a régi pesti zsidónegyed lerombolását! című írását. „Néhány éve mély megdöbbenéssel és haraggal szemléljük azt, ami Budapesten a zsidónegyedben történik. (…
Nem elsősorban önmagáról írta, hanem a viharosan változó magyar világ – s főként a rendszerváltás – főszereplőiről, akikkel vitázott is, együtt is működött életbevágó politikai kérdésekben. Ezekkel a szavakkal vezeti be Nyers Rezső Boross Imrének a közelmúltban megjelent, Visszaemlékezés a változó világra című könyvét.
Egy spanyol bíróság hat hónap szabadságvesztésre ítélte Gustavo Munuát, a Deportivo La Coruna labdarúgócsapatának kapusát, amiért rátámadt csapattársára. Munuának nem kell börtönbe vonulnia, mivel korábban nem került összetűzésbe a törvénnyel, de 3200 eurót be kell fizetnie az eset miatt. A dél-amerikai hálóőr másfél hete egy edzést követően ütötte meg az izraeli kapust, akinek több öltéssel kellett összevarrni a szemöldökét.
A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem látványosan elutasítani a kormány cigánypolitikáját – mondta a Magyar Nemzetnek Farkas Flórián fideszes képviselő. A Lungo Drom elnöke a gárdáról még annyit mondott: „ha működésük nem a kisebbségek, különösen a cigányok ellen irányul, nem a viszályt szítja, hanem valóban az ország épülését, a kiszolgáltatottak védelmét szolgálja, azt mondom: a cigányoknak is ott a helyük közöttük”.
Miből lesz a cserebogár, milyen gyorsan cseperedik a Magyar Gárda. Kezdetben volt ugye a hagyományőrzés, hadisírgondozás, szelektív szemétgyűjtés, parlagfű gyomlálása. Csupa dicséretre méltó törekvés, összhangban a Gárda alapítását vállaló civil szervezet jeles tagjával, a csak kicsit szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással, aki mint írta, a Gárdát „szerzetesrendnek” képzeli el.
Miből lesz a cserebogár, milyen gyorsan cseperedik a Magyar Gárda. Kezdetben volt ugye a hagyományőrzés hadisír gondozás, szelektív szemétgyűjtés, parlagfű gyomlálása. Csupa dícséretre méltó törekvés, összhangban a Gárda alapítását vállaló civilszervezet jeles tagjával, a csak kicsit szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással, aki mint írta, a Gárdát „szerzetesrendnek” képzeli el.
A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját kellene látványosan elutasítania – jelentette ki a Magyar Nemzet című napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke, aki szerint súlyos árulás tapasztalható a cigányértelmiség körében.
Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében – jelentette be Kolompár Orbán a Jobbik Magyarországért Mozgalom fővárosi, Villányi úti székháza előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
A „hideg napok” áldozataira, a 66 évvel ezelőtt a megszálló, horthysta magyar hadsereg és csendőrség által megölt zsidókra, romákra és szerbekre emlékeztek szerdán Újvidéken. Máig sem lehet tudni, hogy pontosan hány embert végeztek ki 1942. január 21-e és 23-a között. A Cseres Tibor által megírt, és Kovács András által filmre vitt megtorló akcióval kapcsolatos dokumentumok 1300 és 3500 közé teszik az áldozatok számát.
A köztársasági elnök döntésével, hogy újratárgyalásra visszaküldte az országgyűlésnek az egészségbiztosítási törvényt, (tudatosan, vagy akaratlanul) a magyarság számára az oly régóta várt igazi nemzeti felemelkedéshez vezethető új korszak nyitására teremtett lehetőséget. Olyan lehetőséget, amely (ezt is érteni és tudatosítani kell!), politikai, történelmi távlatban hosszú ideig megismételhetetlen.
Koszovó függetlenné válása egyre elkerülhetetlenebbnek látszik, bár ennek tartalmát és következményeit még meg kell határozni – mondta a magyar miniszterelnök kedden Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén elhangzott beszédében.
A gázai villanytelep tegnap az esti órákban felújította az áramszolgáltatást, miután Izrael felfüggesztette a blokádot és ismét juttatott fűtőanyagot Gázába. A blokád felfüggesztésére a heves nemzetközi tiltakozások kényszerítették az izraeli kormányt, elsősorban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök figyelmeztetése, hogy Gázát humanitárius katasztrófa fenyegeti.
Ismét a híradásokba került az Antall-kormány volt agrárminisztere, Szabó János – elképzelhető, hogy politikusi minőségében utoljára. A kisebbségi ombudsman vizsgálatot indított Szabó cigányellenes kijelentései miatt, az egykori kisgazda politikustól elhatárolódott az őt a 2006-os választáson támogató győri MDF, a helyi Fidesz pedig lemondásra szólította fel a város közigazgatási bizottságában betöltött külsős tagsági posztjáról, különben ők kezdeményezik visszahívását.
A köztársasági elnök döntésével, hogy újratárgyalásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségbiztosítási törvényt, (tudatosan, vagy akaratlanul) a magyarság számára az oly régóta várt igazi nemzeti felemelkedéshez vezethető új korszak nyitására teremtett lehetőséget. Olyan lehetőséget, amely (ezt is érteni és tudatosítani kell!) politikai, történelmi távlatban hosszú ideig megismételhetetlen.

