Forrás: Népszava

Miből lesz a cserebogár, milyen gyorsan cseperedik a Magyar Gárda. Kezdetben volt ugye a hagyományőrzés hadisír gondozás, szelektív szemétgyűjtés, parlagfű gyomlálása. Csupa dícséretre méltó törekvés, összhangban a Gárda alapítását vállaló civilszervezet jeles tagjával, a csak kicsit szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással, aki mint írta, a Gárdát „szerzetesrendnek” képzeli el.

Ehhez képest lett tatárszentgyörgyi gyűlöletmenet, lett „visszafogott” alig-cigányozó tüntetés a VIII. kerületében. Meg lett a Gárda és a „mérsékletéről” közismert Jobbik közös keszthelyi irodaavatása. A kapcsolódó rituális zászlószenteléstől – és ezt elismeréssel nyugtázzuk – a veszprémi érsek utasítására a helybéli káplán elzárkózott. Úgyhogy végül zászlóatyának csupán vitéz lovag Kustos János keszthelyi illetőségű nemzetőr dandártábornok állt rendelkezésre.

Nem is úszta meg a veszprémi főpap és az egész római katolikus egyház Szegedi Csanád Jobbik alelnök legorombítását – magára vessen Márfi Gyula érsek, ha azt meri mondani hogy a Gárda szélsőjobboldali. Aztán jött a bátor bejelentés: a Magyar Gárda a XXI. század csendőrsége. Ez már valami! Majd kerül kakastoll, szuronyos puska is? Lesznek méretes csendőrpofonok? Ez ám a hagyományőrzés, illik egy szerzetesrendi közösség jámborságához. Mindehhez csak egy kérdés: a fővárosi főügyészség részletes indítványára mikor ül össze a bíróság, hogy a mások jogait sértő, félelemkeltő (az ügyészség megállapításai!) gárdát úgy, ahogy van feloszlassa…

Szász István

Comments are closed.