Forrás: Népszava

A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem látványosan elutasítani a kormány cigánypolitikáját – mondta a Magyar Nemzetnek Farkas Flórián fideszes képviselő. A Lungo Drom elnöke a gárdáról még annyit mondott: „ha működésük nem a kisebbségek, különösen a cigányok ellen irányul, nem a viszályt szítja, hanem valóban az ország épülését, a kiszolgáltatottak védelmét szolgálja, azt mondom: a cigányoknak is ott a helyük közöttük”. De a jelek sajnos most nem erre utalnak – tette hozzá Farkas Flórián.

Ha Farkas Flóriánnak a gárda kapcsán nem a kormány cigánypolitikája jutna először eszébe; ha a Lungo Drom cigánypolitikája hiteles lenne és nemcsak a pártérdeknek – jelesül a Fideszének – alárendelve működne; ha Farkas Flórián több mint 20 éves cigányvezetői működése alatt bármilyen konkrét eredményt fel tudott volna mutatni, amit a romák érdekében tett; ha karrierjét nem a Hazafias Népfrontban kezdte volna Pozsgay szárnyai alatt, és nem váltott volna át később az MDF-re, még később pedig az MSZP-re – jelesül Horn Gyulára -, még-még később pedig nem tett volna fel mindent egy lapra a Fidesz szövetségeseként; ha személyesen kiállt volna más roma vezetőkkel együtt a cigányokat ért atrocitások ellen; ha a gárda több akciója ellen személyesen lépett volna fel, úgy, mint az általa bírált cigány politikusok, akik jelen voltak a fekete egyenruhások több demonstrációján is; ha helyből elutasította volna a gárdát, és kimondta volna, hogy egy szélsőjobboldali, dominánsan cigányellenes szervezettel semmilyen közösséget nem tud elképzelni, nos, akkor Farkas Flórián hiteles roma vezető lenne.

„De a jelek sajnos most nem erre utalnak.”

Simon Zoltán

Comments are closed.