Kezdőlap » JNA24 » Mazsihisz

Mazsihisz

Elutasította a Fővárosi Bíróság a második világháborúban csendőrök által megkínzott antifasiszta ellenálló, Pintér Mariann Legfelsőbb Bíróság (LB) elleni keresetét. A 87 éves asszony­ azért perelte be az LB-t, mert tavaly március 6-án megsemmisítették Kristóf László csendőrnyomozó 1959-es halálos ítéletét.

Voltak már Önök klezmer kocsmában? Mielőtt még egy hagyományos italmérésre (rossz arcok, még rosszabb italok, de jó kijönni) gondolnának, elárulom, hogy ez a kocsma nem olyan. A MAZSIKE Klezmer Kocsmájában a különféle a nedűk és főzetek helyett a jóféle zsidó zene játszotta a főszerepet.

A MAZSIHISZ közgyűlés határozata alapján meghirdetetett 2007. évi pályázatához hitközségek, hitközségi szervezetek, intézmények körzetek részére.

A MAZSIHISZ közgyűlés határozata alapján meghirdetetett 2007. évi pályázatához nem hitközségi szervezetek és magánszemélyek részére.

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felhívása zsidó ifjúsági szervezetek részére

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felhívása zsidó ifjúsági szervezetek részére

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pályázatot ír ki a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatói munkakör betöltésére

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pályázatot ír ki a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatói munkakör betöltésére

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pályázatot ír ki a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatói munkakör betöltésére

Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatójának, 2007. július elsején az Emánuel Emlékfánál elhangzott beszéde.

Mintegy ötvenezer európai Holokauszt-túlélő számíthat szerény – inflációt kompenzáló – nyugdíjemelésre ez év október elsejétől, tudtuk meg a hírt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökétől dr. Feldmájer Pétertől, tájékoztatása szerint ez az emelés Magyarországon közel ötezer honfitársunkat érinthet.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pályázatot ír ki a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatói munkakör betöltésére

Az egykori varsói gettó szívében hamarosan megépülhet az a múzeum, amelyben nem gyászolni, hanem ünnepelni fogják a városban egykor virágzó zsidó kultúra és közösség történetét.

Június 10-én, délelőtt 11,00 órai kezdettel Szécsényben, a temetőben felállított emlékoszlop előtt, a hagyományoknak megfelelően tartották meg a megemlékezést. Külön figyelmet kapott a volt zsinagógának megmaradt kapuíve, ami a temetőben egy külön emlékhelyet kapott. Biczó Tamás a Frankel Leó utcai zsinagóga kántora emlékimáját követően Verő Tamás budai rabbi mondta el beszédét, emlékeztetett a hatvan három évvel ezelőtti borzalmas történtekre.

Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Európa Tanácsa tisztelettel meghívja a kedves érdeklődőket, nyilvános ülésére.

Fehér László (1953) Kossuth-díjas festőművész a kortárs festészeti szcéna kiemelkedő alkotója.

„Szeretetteink azt kérték ne szombaton – 1944. június 17-én – zsúfolják a marhavagonokba és vigyék a halálba őket, de nem volt kegyelem számukra az őrült gyilkosok kezei között.”

Mélyen Tisztelt Elnök Úr!

A Mazsihisz elnöke elmondta, hogy túlzott optimizmust sugallt az áprilisban tett nyilatkozata, amikor is közelinek vélte annak lehetőségét, hogy ebben az ügyben közeli áttörés érhető el.

Mindazok, akik 2000. január 1-je után a Dohány zsinagógában vagy a Hősök templomában tartották esküvőjüket, szíveskedjenek adategyeztetés miatt jelentkezni.