Csokoládé-bombák és cipőbe rejthető robbanóanyagok is helyet kaptak a második világháború náci ügynökeinak kelléktárában, ám a szabotázsokat kivitelező hírszerzők rossz angolsága a legtöbb esetben azonnal komikussá tette fellépésüket – áll a most nyilvánosságra hozott aktákban.
kultura.hu
A 1740-es évek óta a Dél-Alföldön élő zsidóság legjelentősebb közösségének történetét páratlan szakszerűséggel és olvasmányosan mutatja be a Makói Zsidó Honlap. A hitközség nélküli virtuális makói közösségnek világszerte több ezer tagja van, akikről a társadalomtudományok eszköztárát jól ismerő fiatal kutatóktól tanulhatunk.
Három kontinens négy nemzetközi filmfesztiválján hat magyar produkció mutatkozik be ezen a héten
Egy eddig nem közölt Kertész Imre-interjút is tartalmaz a Sorstalanság című film kedden megjelenő DVD-változata – tájékoztatta az Intercom, a magyarországi forgalmazó az MTI-t.
Az Oscar-díjra nevező bizottság ma döntött úgy, hogy Magyarországot a 2006. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában Koltai Lajos SORSTALANSÁG című játékfilmje képviseli.
Három film is képviseli hazánkat a szeptember 8-án kezdődő 30. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. A Vision szekcióban Gárdos Péter Porcelánbabája, Gauder Áron Nyócker! animációsremeke az Éjszakai őrület, míg Koltai Lajos Sorstalansága a Speciális előadások szekcióban kapott helyet.
Nemzetközi konferenciát rendeztek Olaszországban a pápa második világháborús szerepéről megjelent könyv kapcsán kirobbant vita miatt.
Az idén elhunyt Efrájim Kishon rendezői pályafutását idézi fel a három legsikeresebb filmjének bemutatásával az Örökmozgó.
Kő kövön…marad!
Várak, erődítmények, kastélyok, kúriák, paloták – Kulturális Örökség Napjai 2005. szeptember 17-18.
A nyizsnyij-novgorodi múzeumban szeptember utolsó előtti hetében nyílik az úgynevezett „magyar gyűjtemény” egy részét bemutató tárlat, éppen egy időben Mihail Fradkov orosz miniszterelnök budapesti látogatásával.
A Kertész Imre regényéből készült Sorstalanság operatőre kapta a legjobb fényképezésért járó díjat a vasárnap zárult Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Filmmúzeumból Belvárosi Színház lett. Bárdos Artúr Koronaherceg (ma: Petőfi Sándor) utcai finoman megépített és finom műsorú színháza fontos színháztörténeti emlékhely és fontos márkanév volt.
A Zsidó Nyári Fesztivál keretében nyílt meg Pető Gabriella izraeli grafikus és tervezőművész fotókiállítása a Derkovits Galériában.
Heroikus vállalkozás Pierre Székely munkásságából kiállítást rendezni. Bayer Ilona kurátor olyan anyagot állított össze a művészről, amelyben nyomon követhetjük a „meghitt monumentalitás” szobrászi, építészi és filozófusi géniuszának fejlődését.
Egy demokráciában sohasem lett volna képes megérteni és felfogni azt, ami korábban a náci megsemmisítő táborokban történt vele, de felnőttként túlélt egy későbbi (kommunista) diktatúrát és ez a diktatúra elmondta neki, mi történt vele, amikor fiatal volt – fejtette ki a londoni The Guardian hasábjain a Nobel-díjas Kertész Imre, akivel a lap a Sorstalanság filmváltozatával kapcsolatban készített terjedelmes interjút.
Efrájim Kishon filmjeiből az Örökmozgó, Ráday Imre filmszerepeiből az Odeon-Lloyd (volt Duna) mozi válogat a Zsidó Nyári Fesztiválon. A Dob utcai Spinoza Kávéház dokumentumfilmeket mutat be.
A Magyar Fesztivál Balett és a Győri Balett előadásai vasárnap, a Zsidó Nyári Fesztivál keretében.
Budapest gondozásába kerülhet Pauer Gyula Duna-parti vascipő-emlékműve
Három magyar alkotás, köztük a Sorstalanság is meghívást kapott az Edinburgh-i Filmfesztiválra. A mustra Koltai Lajos filmjének angol premierjével veszi kezdetét.
A romakép megjelenítése a médiában – ezzel a címmel tartottak kerekasztal beszélgetést a Sziget roma sátrában.

