Forrás: kultura.hu

Az idén elhunyt Efrájim Kishon rendezői pályafutását idézi fel a három legsikeresebb filmjének bemutatásával az Örökmozgó.

Kishon nemcsak íróként, humoristaként vált nemzetközi hírűvé, a hatvanas-hetvenes években filmrendezőként is bemutatkozott. A programban szereplő filmeket soha nem forgalmazták Magyarországon, az érdeklődők először nézhetik meg ezeket az alkotásokat.

Kishon egy interjúban az izraeli film hőskorszakának nevezte filmes pályafutásának kezdetét, amikor a technikai felszerelés hiányossága a tapasztalatlansággal párosult. Ő maga is mindenféle előképzés nélkül csöppent bele a filmezésbe, ezért körbevette magát olyan szakértőkkel, mint például Floyd Crosby operatőr, vagy Menahem Golan producer.

Első filmje a Sallah Shabbati elsöprő hazai és nemzetközi sikert ért el, rangos díjakat nyert és 1965-ben nominálták Oscar díjra a legjobb külföldi film kategóriában. Ebben a filmben tűnt fel Hájim Topol a később Oscar díjat nyert Hegedűs a háztetőn (Norman Jewison, 1971) tejesembere.

A program a következőképpen alakul:

szeptember 1. csütörtök, 20.30: A rendőr (Ha-shoter Azulai), 1970

szeptember. 2. péntek, 20.30 és szeptember 3. szombat 20.30: Sallah Shabbati, 1964

szeptember. 4. vasárnap, 20.30: A Tel-Aviv-i gödör (Te”alat Blaumilch), 1970

Forrás: eszrevetel@port.hu

Comments are closed.