JNA - Jewish News Agency
Vádat emeltek két fiatal amerikai neonáci ellen szerdán Tennessee szövetségi államban, amiért halálosan megfenyegették Barack Obamát még elnökké választása előtt – vált ismertté igazságszolgáltatási forrásból.
A teljes egészében Magyarországon forgatott második világháborús dráma, A csíkos pizsamás fiú rendezője szerint „Budapest jobb Berlin, mint maga Berlin”. Mark Herman angol-amerikai koprodukcióban készült filmjét csütörtöktől vetítik a magyar mozik.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter lényegében elismerte csütörtökön, hogy az izraeli-palesztin békemegállapodás év végére tervezett határideje nem tartható.

A 2004-es forradalmi génáttörés óta meglódult a genetikusok alatt a ló, és egyre másra- állnak elő világmegváltó, történelmi vitákat megválaszoló, érdekesebbnél érdekesebb ötletekkel és állításokkal. Jelenleg azon tézisükre építenek, hogy egy populáción belül két egyed sokkal jobban különbözhet egymástól, mint két külön populáció egyedei.
Az Alzheimer-kórt helyezték új megvilágításba az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének tudósai; az eredményekről Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke számolt be egy jeruzsálemi konferencián.
A Mezzo-operaverseny második produkciójaként bemutatták Gershon Kingsley és Michael Kunze Wallenbergről szóló, Raoul című operáját csütörtökön a Szegedi Nemzeti Színházban.
Étienne Sved Fotografikus – Egy képfelfedező útja Budapesttől Manosque városáig címmel nyílt kiállítás a Budapest Galériában. A fotózást a grafikával ötvöző, magyar származású művész alkotásait először láthatja a budapesti közönség.
Ján Kubis szlovák külügyminiszter védelmébe vette a szombati dunaszerdahelyi rendőrattak résztvevőit és azt követelte, hogy Budapest szedje ráncba a szlovák nagykövetség előtt tüntetőket.
Több településen, közöttük Békéscsabán, Orosházán, Mezőberényben és Szarvason tartanak általuk közbiztonság-javító sétának nevezett járőrözést a Magyar Gárda Békés megyei tagjai. A rendőrség szerint törvényes eszközökkel minden állampolgárnak joga van védeni a közrendet, ez a tevékenység azonban nem lépheti át a jogszabály adta kereteket.






